Az EP kézfelemeléssel, módosítás nélkül fogadta el csütörtökön a közúti szállítással foglalkozók munkakörülményeinek szabályozásáról szóló tanácsi-parlamenti megállapodást.
Az irányelv és a rendelet azt követően kerülhetett újra az EP plenáris ülésének napirendjére, hogy a tanács és a parlament delegációja megegyezésre jutott a vitás pontokról. Az egyik jelentős nézeteltérés a közúti áru- és utasszállító sofőrök munka-, illetve pihenőideje, a másik a jogszabályok betartásának ellenőrzése és a lehetséges szankciók körül alakult ki.
Pihenőidő
A tanácsi javaslat szerint a rendes napi pihenőidőnek egy megszakítás nélküli, legalább 11 órás időtartamnak kell lennie. A parlament legalább 12 órás pihenőidőt szeretett volna, végül azonban az egyeztető tárgyalások során elfogadta a tagállamok álláspontját. Az egyezségnek része lett az is, hogy a pihenőidő felosztható lesz két részre, egy legalább három és egy legalább kilenc órásra.
Ellenőrzés
Az EP kérésére szigorították a jogszabályok betartásának ellenőrzését is. A megállapodás szerint a tagállamoknak 2008-tól legalább a szabályozás hatálya alá eső járművezetők munkanapjainak két, 2010-től három százalékát kell majd ellenőrizniük. A tanács egy-egy évvel későbbre tűzte volna ki ezeket a célokat. A delegációk támogatták az analógról digitális útnyilvántartó készülékekre történő mielőbbi átállást is, utóbbiak adatait nehezebb ugyanis meghamisítani.
Szankciók
A tanács - arra hivatkozva, hogy ez nemzeti hatáskörbe tartozik - nem volt hajlandó elfogadni, hogy bármilyen formában is utaljanak a kiszabható büntetések harmonizálására. Végül hozzájárult azonban ahhoz, hogy az irányelvhez csatoljanak egy listát arról, mit kell az egész unióban az irányelv megsértésének tekinteni. Az Európai Bizottság nyilatkozatban vállalta, hogy az EP javaslatai alapján a későbbiekben részletes felsorolást készít. Az egész EU-ban az irányelv megsértésének fog minősülni mindenestre az egy, hat, illetve 14 napra engedélyezett vezetési idő legalább húsz százalékos túllépése; a napi, illetve heti pihenőidő, illetve a szünetek legalább húsz, illetve 33 százalékkal történő megrövidítése; valamint a követelményeknek nem megfelelő útnyilvántartó készülék (tachográf) használata.
Munkaidő-irányelv
A tanács a parlament akaratával szemben nem támogatta, hogy a jogszabályok utalást tartalmazzanak az elfogadásra váró munkaidő-irányelvre. A felek végül abban állapodtak meg, hogy a közúti szállítási direktíva preambulumában említést tesznek a munkaidő-irányelvről, mint amely fontos szerepet játszik a közúti biztonság és a közúti munkakörülmények fejlesztésében. Az egyeztetett szövegbe belevették azt is, hogy a vezető fáradságából adódó kockázatokkal kiemelten kell foglalkozni a munkaidő-irányelv végrehajtása során.
Előzmények
Az EP második olvasatban 2005. április 6-án fogadta el a jogszabályokat. A tanács 2005. szeptember 9-én tájékoztatta a parlamentet: nem tudja elfogadni az EP által megszavazott 35 módosító indítvány mindegyikét, ezért egyeztető bizottságot kell összehívni. A két delegáció végül december 7-én jutott egyezségre. A megállapodást a parlamenti tárgyalódelegáció 14-4 arányban fogadta el. A nemmel voksolók között volt a jelentéstevő Helmuth Markov (GUE/NGL, német) is. Ő azt mondta, nem tudja elfogadni a szöveget, amíg nem lesz egyértelmű kapcsolat a mostani szabályozás és a majdani munkaidő-irányelv között.
|