Ismét nyertek a Gödöllői Bikák
Január 23-án visszavágóra utazott a Gödöllői Bikák csapata Szegedre. A Magyar Kupa mérkőzésen az Első Beton Szeged ellen játszottak idegenben - tájékoztatott Pecze Dániel, a Gödöllői Bikák Futsal Klub elnöke.
Múlt héten, 16-án az Első Beton Szeged ellen itthon sikerült nyerni 7-5-re, ezt a két gólos előnyt sikerült megtartania a Bikáknak. Bár nem voltak jók az előjelek, hiszen Baranyai Pál megsérült az első mérkőzésen ő nem tudta vállalni a játékot, Lódi Tamás pedig eltiltás miatt nem játszhatott. Tehát nem volt száz százalékos a csapat hiszen Madarász János is térdsérüléssel bajlódik és Tóth Szabolcs sem teljesen egészséges. Mindezek ellenére a hétfői mérkőzésen kiderült, jó igazolásnak bizonyult Takó Csaba és Gyurcsányi Zsolt hiszen az ő négy góljával győzött a Gödöllői Bikak Futsal Klub csapata az Első Beton Szeged ellen (4-0).
Pecze Dániel szerint megérdemelt volt a győzelem és a továbbjutás is. Jelen pillanatban a Magyar Kupában a legjobb négy csapat között vannak a Gödöllői Bikák.
| |