Kecskeméten vendégszerepelt az AGRC. Akadozó hazai sáncmunka és nyitásfogadás, valamint elsősorban Mester és Széles nagyszerű ütései eredményezték azt, hogy a Gödöllő magabiztosan nyerte az első játszmát. A második szett elején Kiss beállásával feljavult a KRC mezőnyjátéka, 5:2-re vezetett is. Ekkor nagy csata folyt a pályán, a főleg Marics villogott, ám a szett végén először beálló Djordjevics kétszer is rontott. A harmadik játszma elején könnyelműsködni kezdett a Gödöllő. A vendégek később sem mozogtak eleget mezőnyben és ezt a Kecskemét kihasználta. A negyedik szettben 4:6 után ,,feltámadt'' a KRC, Marics egymás után nyolcszor szerválhatott. A vendégek teljesen leblokkoltak, így jöhetett a döntő játszma. Ebben a KRC elég idegesen játszott, és a higgadtabb Gödöllő végül hozta a kötelező győzelmet.
Farkas Mihály: - Szereztünk egy pontot egy nálunk erősebb csapattól.
Hollósi László: - A második szett után érthetetlenül megálltunk. Pozitívum, hogy egy szoros meccsen tudtunk győzni.
Extra Liga női röplabdamérkőzés: Bertrans Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Gödöllő 2:3 (-16, -23, 19, 10, -9). Kecskemét, 50 néző. Vezette: Vári, Mezei. KRC: Juhász, Balczó, Vujosevics, Grózer, Marics, Dobos. Csere: Selmeczi (liberó), Kiss A., Djordjevics. Edző: Farkas Mihály. Gödöllő: Vargáné, Mester, Nagy, Gudmann, Széles, Gombai. Csere: Kötél D. (liberó), Kovács, Háfra, Kötél Zs., Kránitz. Edző: Hollósi László. Az eredmény alakulása, I. játszma: 2:5, 6:13, 9:20, 14:22. II. j.: 4:1, 9:10, 12:11, 19:17, 20:21. III. j.: 3:0, 6:2, 10:6, 15:12, 20:15. IV. j.: 4:6, 8:6, 19:8, 23:9. V. j.: 0:2, 2:2, 4:7, 6:10, 9:13.
Kitűnt: Grózer, Kiss A., illetve Mester, Széles.
|