Miss Turizmus – Magony Szilvia
Korábban hírt adtunk arról, hogy Magyarország is benevezett a Miss Tourism World nemzetközi szépségversenyre, amelynek különlegessége abban rejlik, hogy a versenyző lányok szépségének értékelésén túl elsőrendű cél a részt vevő országok turisztikai bemutatkozása is.
2006. január 14-én húsz hölgy mérettetett meg Budapesten a verseny nemzeti döntőjén, amelyen jelen volt az angliai székhelyű Miss Tourism World Organization elnöke, John Singh úr is. A Sütő Enikő elnökletével dolgozó tíz tagú szakmai zsűri döntése értelmében a Miss Tourism World Hungary 2006 verseny győztese – a nagyközönség által is jól ismert - idegenforgalmi közgazdász végzettségű Magony Szilvia lett (kép mellékelve). Diplomája is arról árulkodik, hogy a Turizmus Szépének választott hölgy nem csak a szépségversenyek, hanem a turizmus világában is jártas. A nagyközönség elsősorban a Magyar Televízió Napkelte című műsorában naponta jelentkező turisztikai programajánlóból ismerheti, amelynek ő a szerkesztője. Magony Szilvia képviseli majd hazánkat a Miss Tourism World nemzetközi szépségversenyen a Dél-Afrikai Köztársaságban, amelyen 107 ország versenyzői vesznek részt. Szépségük csillogtatása mellett, a hölgyek feladata lesz hazájuk bemutatása is, a tervek szerint egy 15 perces angol nyelvű előadás keretében.
A Magyar Turizmus Rt. vállalta a Magyarországot képviselő szépség turisztikai felkészítését és biztosítja az előadáshoz szükséges háttéranyagokat, turisztikai filmeket, valamint kiadványokat. A nemzetközi versenyt várhatóan egymilliárd néző fogja követni a világ különböző TV csatornáin és további 650 ezer az interneten.
A versenyről további információ a www.misstourismworld.hu internetes oldalon érhető el.
| |