Az Európai Bizottság oktatási programjai lehetőséget nyújtanak arra, hogy az óvodásoktól a felnőttekig mindenki részt vehessen valamilyen nemzetközi együttműködésben, amelyek amellett, hogy életre szóló élményt nyújtanak, segítik a résztvevők nyelvi készségének fejlődését, és új szakmai-módszertani ismereteket nyújtanak a tanárok számára.
Egy jó projekt eredményeiből azok is részesülhetnek az iskolában, akik közvetlenül nem vettek részt a programban, hiszen a nemzetközi kapcsolatok révén nyert tapasztalatok hozzájárulhatnak az oktatás minőségének emeléséhez.
A Leonardo da Vinci program mobilitási pályázatai a szakmai alapképzésben részt vevő diákok, felsőoktatásban tanuló hallgatók, illetve fiatal dolgozók külföldi szakmai gyakorlatát támogatják.
A program jelentőségét mutatja, hogy a 2005-ben benyújtott 157 mobilitási pályázat 80 százaléka támogatást is nyert. Soha nem volt még ilyen sok kiutazó a programban (a kísérőkkel együtt 1772 fő tölthette a szakmai gyakorlatát külföldön), akik összesen csaknem 3 millió euró támogatásban részesültek. Idén a Leonardo mobilitási pályázatok beadási határideje 2006. február 10.
A Socrates programon belül működő Comenius akció a közoktatás minőségét és európai jellegét igyekszik erősíteni az intézmények közötti együttműködések támogatásával, illetve pedagógusoknak szóló külföldi továbbképzési ösztöndíjakkal. A lehető legváltozatosabb témákat valósították meg az elmúlt évek pályázói, az utcanevek vizsgálatától az európai mesék eredetén keresztül a fogyatékkal élők nyelvtanulását segítő adatbázis kidolgozásáig. 2005-ben több mint kétmillió euró támogatást kaptak ezek a projektek. Idén előnyt élveznek azok, amelyek a nyelvtanulást és a nyelvi sokszínűség erősítését szolgálják. A Comenius 1 nemzetközi iskolai együttműködések, a Comenius 2.2.b nyelvtanár-asszisztensi ösztöndíjak és a Comenius 2.2.c külföldi szakmai továbbképzés pedagógusoknak pályázatok beadási határideje 2006. február 1.
A Tempus Közalapítvány munkatársai telefonon, e-mailben és levélben várják az ösztöndíjakkal kapcsolatos kérdéseket, de előzetes egyeztetés alapján személyes konzultációra is lehetőség van. Minden pályázati dokumentum és segédanyag letölthető a Közalapítvány honlapjáról: www.tka.hu .
|