A gödöllői családsegítő számára a téli időszak is programokban gazdag, eseménydús hónapokat jelent. 2005. november 12-én már országszerte ünnepelték a Szociális Munka Napját. Az alkalomból rendezett ünnepségre a Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálatban is sor került. Gödöllő város polgármestere köszöntötte a szociális szakmában dolgozókat és köszönte meg munkájukat. Elmondta, hogy a szakma képviselői naponta találkoznak olyan élethelyzetekkel, ahol szükség van többoldalú segítségre, megértő odafigyelésre.
A gödöllői Egyesített Szociális Intézmény meghívására Tini klub közös ajándékkészítő délutánt szervezett. A gyerekek és az idősek jó hangulatban, együtt készítettek adventi koszorúkat, hajtogattak bethlemi csillagot. A közös együttlét olyan sikeres volt, hogy új meghívást is kaptak a gyerekek.
December elején a gondozott gyerekek számára rendezték meg a
Mikulás ünnepségüket. Adományokból tudtak 45 mikuláscsomagot szétosztani, és süteménnyel megvendégelni a meghívottakat. A Mikulás érkezését, már hagyományosan Kubatov János játékmesterrel várták a gyerekek.
Évet zártak az idősebb korosztály által látogatott Életmód klubban is. Az év során nagyon sok meghívott vendégünk volt, akiknek ez úton is szeretnék megköszönni azokat az érdekes előadásokat és beszélgetéseket, melyeken bővülő taglétszámmal részt vehettek. Az év utolsó alkalmán akarácsonyra készülődve adventi díszeket készítettek a résztvevők, és mézeskalács volt az alkalomhoz illő csemege.
A hajléktalan ellátás is fokozott figyelmet kap a téli időszakban. Folytatódnak a Kék Kereszt Alapítvány előadásai a szenvedélybetegek rehabilitációjának témakörében, melyen a hallgatóság érdeklődve, kérdésekkel és hozzászólásokkal vesz részt. Az egyes emberre fókuszálva is kölcsönös a segítségnyújtás az Alapítvány és a Forrás között. A Hajléktalanok Átmeneti Szállásán a karbantartás befejeződött, és a Népkonyhán továbbra is lehetőség van a rászorulóknak a nappali melegedő, az ebéd és az estebéd igénybevételére.
Ez úton szeretnék megköszönni a segítséget minden kedves támogatónak, Kubatov Jánosnak, a Palotakerti ABC-nek, a
Réti Karamell Cukrászdának, Burik Márton zöldség -gyümölcs
kereskedőnek, Som Józsefné kereskedőnek.
|