A gyáli kistérség mintegy 70 ezer lakosának jelent könnyebbséget, hogy már nem kell befáradniuk Dabasra az ÁNTSZ városi intézetéhez ügyes-bajos dolgaik intézésére. Gyálon megnyílt a tisztiorvosi szolgálat ügyfélszolgálati irodája, ahol élelmezés-, munka-, vagy település egészségügyi, gyermek egészségügyi és élelmezés-egészségügyi szakemberek mellett védőnő is fogadja az érdeklődőket. Hétfői napokon 13 órától 16.30-ig, kedden 8.30-tól 12 óráig, csütörtökönként 8.30-tól 16-30-ig kereshető fel a piactéri üzletközpontban kialakított ügyfélszolgálati iroda, amely a kistérség 7 városának és községének egészségügyi ellátását felügyeli. A helyiségeket a gyáli önkormányzat biztosította, és fizeti a bérleti díjat is. Az ÁNTSZ Dabasi-, Gyáli Városi Intézetének irányításával Vecsésen Családvédelmi Szolgálat kezdte meg működését, amely keddi napokon 12 és 16 óra, péntekenként 8 és 12 óra között várja a segítségre szorulókat. Szükség esetén a szolgálat Fő utca 110. alatti helyiségében ügyfélszolgálati feladatokat is ellátnak, de ebben az esetben előzetesen egyeztetni kell a gyáli irodával, és a megbeszélt időpontra onnan megy át Vecsére a szakterület ügyintézője.
Az ÁNTSZ Dabasi-, Gyáli Városi Intézetének működési területéhez már 117 ezer ember tartozik, hiszen a tisztiorvosi hálózat korábbi átszervezése után Üllő és Vecsés lakosai átkerültek a monori intézettől.
A gyáli ügyfélszolgálati irodát a 06-29-346-327-es telefonszámon lehet elérni, a vecsési családvédelmi szolgálatnak nincs telefonja.
|