Ökumenikus istentiszteletet tartottak december 4-én Gödöllőn, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában "a nemzeti együvé tartozás napja" alkalmából. Az esemény fővédnöke Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke védnökei Kósa Ferenc (MSZP), Lázár János (Fidesz), Mécs Imre (SZDSZ) és Sisák Imre (MDF) országgyűlési képviselők voltak.
Az istentiszteletet követően gyermekkórusok adtak vastapssal megköszönt műsort a négyszáz fős közönségnek. Fellépett a farkaslakai Schola Cantorum Régizene Együttes, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Iskola Gyermekkórusa, a Beregszászi Zeneiskola Gyermekkórusa, zentai fiatalok csoportja, a gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola Gyermekkórusa és Vincze Lilla. A programot megtisztelte jelenlétével özv. Antall Józsefné és dr. Boross Péter volt miniszterelnök.
Az eseményen köszöntőt mondott dr. Gémesi György polgármester, országgyűlési képviselő, a rendezvény házigazdája.
- December 5-e után - akár így, akár úgy szavaztak az emberek, vagy éppen nem szavaztak - mindenkiben olyan érzés keletkezett, hogy itt valami nincs rendjén, valamit nagyon elrontottunk - fogalmazott dr. Gémesi György. - És ebben, kisebb-nagyobb mértékben, biztos, hogy mindenkinek megvan a maga felelőssége. Az eltelt időszak nem adott gyógyírt e sebekre, de sokakat gondolkodásra késztetett. A szavazás első évfordulója más üzenetet tartalmazó együttléteket hoz. Ezek sorába illeszkedik kezdeményezésünk, a nemzeti együvé tartozás napja. December 5-e ugyanis bebizonyította, hogy nemzetről beszélünk, de nem tudunk igazán nemzetben gondolkozni. A nemzeti együvé tartozás napja adjon új lehetőséget a lelkekben és a szívekben történő építkezésre, az összetartozás erősítésére a határon innen és túl élő magyarok között. S mi lehet erre szebb alkalom, mint amikor gyermekek énekelnek nekünk? Tekintetük megerősít bennünket abban, hogy a magyarságnak van jövője, nekünk pedig felelősségünk a jövőért.
A program keretében dr. Gémesi György bejelentette, hogy harmadmagával - Pázmány Péter dunaszerdahelyi, Juhász Attila zentai polgármesterrel és Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármesterrel - csatlakozási nyilatkozatot ír alá a Nemzeti Együvé Tartozás Programjához. Ennek keretében Gödöllőn halmot emelnek a magyar nemzet történelmi tájairól hozott földből. Elsőként a műsorban fellépő gyerekek és fiatalok hozták el szülőföldjük egy darabját. Jövőre a magyar polgármesterek soron következő világtalálkozója alkalmából is várják a különleges ajándékot.
|