Megújul a Heim Pál kórház
Megújul a Heim Pál Gyermekkórház, a decemberben kezdődő rekonstrukció eredményeként a főváros és az agglomeráció központi gyerekellátási centruma jöhet létre - közölte Harmat György, az intézmény főigazgatója. A megújulás első szakaszában a gyermekkórház egyik, 1993 óta üresen álló épülete helyén egy új háromszintes tömb épül - mondta a főigazgató-főorvos.
A három éven belül megvalósuló beruházás a főváros 225 millió forintos és a Heim Pál Gyermekkórház Alapítványának 750 millió forintos hozzájárulásával jön létre. Emellett jelenleg értékelik egy másik, a sebészeti jellegű, sürgősségi és intenzív ellátást biztosító osztályokat magában foglaló új tömb megépítésére kiírt pályázat terveit. A nyolcmilliárd forintból megvalósuló, 280 ágyas épülettömbben kapna helyet a fül-orr-gégészet, az ortopédia, az urológia, a szemészet és a traumatológia is. Marosi Miklós, a zsűri társelnöke elmondta: a beérkezett 18 pályázat értékelésénél fontos szempont volt, hogy az 1906-ban gyermekmenhelynek épült kórházban családias környezet jöjjön létre.
| |