Szabó Imre elnökletével megtartotta soros ülését Pest Megye Közgyűlése. Többek közt döntött a testület az év legjobb pest megyei sportolója kitüntetések odaítéléséről is. A díjazottak nevét később hozzák nyilvánosságra.
Elfogadták a képviselők az önkormányzat első háromnegyed évi gazdálkodásáról szóló jelentést. Mint az előterjesztésből kiderül, a hivatal gazdálkodására a takarékosság volt a jellemző, ugyanakkor az intézmények gazdálkodásában nem lesz fönnakadás.
Elfogadta a testület a jövő évi költségvetés készítésének alapelveit. Ennek irányelvei többek között, hogy Pest Megye Önkormányzata a takarékos, ésszerű gazdálkodás követelményeit továbbra is érvényesíti, az alapfeladatok ellátásához szükséges fejlesztéseket célzó pályázatok saját forrását biztosítja, a kötelező feladatokon túl önként vállalt feladatait is teljesíti. Ehhez persze arra is szükség van, hogy a jövő évi bevételek legalább 5 százalékkal haladják meg az ideit. Ezt részben az illetékbevételek növekedésétől, részben a funkciótlan ingatlanok értékesítésétől várják. Az egyik ilyen vagyontárgy a Pest Megyi Kéményseprő és Tüzeléstechinkai Szolgáltató Kft, melyet korábban szintén eladására hírdetett meg a testület. A döntés logikus volt, hiszen egy szolgáltató vállalat magánkézben piaci szemlélet alapján működhet, és eladása jelentős bevételt jelenthet az önkormányzat számára. Hárman pályáztak a cég megvételére, a testület azonban az ajánlati árakat alacsonynak találta, ezért új pályázat kiírásáról döntött.
Örvendetes, hogy egyre inkább szerveződnek és magukra találnak a kistérségek önkormányzati társulásai. Ennek egyik jele, hogy az aszódi többcélú társulás átvette a helyi nevelési tanácsadó működtetését Pest Megye Önkormányzatától, melyhez természetesen nemcsak a feladatot, hanem a kellő támogatást és ingatlant is megkapta.
Pest Megye Önkormányzata minden lehetőséget megragad arra, hogy részben saját erőből, részben pályázatokon elnyert összegekkel bővítsen, korszerűsítsen. Most a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és a csobánkai Kraxner Alajos Speciális Foglalkoztató Otthon jut ilyen lehetőséghez. Az előbbi esetében mintegy félmilliárdos pályázatról van szó, míg az utóbbinál egy 15 millió forintos fűtéskorszerűsítési beruházásról. A szükséges anyagi forrásokat Pest Megye Önkormányzata mindkét esetben költségvetésében biztosítja.
Számos alkalommal tájékoztattuk Pest megye lakosságát a parlagfű elleni védekezés eseményeiről. Erre évről évre több figyelmet és pénzt fordít Pest Megye Közgyűlése. Ebben az évben is számos akciót szerveztek. A 2005. évi kampány legnagyobb újdonsága az az 5 oldalú együttműködési megállapodás volt, melyet 2005. május 24 -én írt alá Pest Megye Önkormányzata, a Pest Megyei Munkaügyi Központ, a Fővárosi és Pest Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete és az FVM Fővárosi és Pest Megyei Földművelésügyi Hivatala. Az együttműködés sikeréről, eredményeiről az együttműködő felek 2005. október 17-én egy sajtótájékoztató keretében adtak számot. Idén is a fővárossal együtt működött a ,,Parlagfű Forródrót“ telefonvonal, melyre százával érkeztek a bejelentések. Számos kiadványban jelentek meg az önkormányzat megbízásából a parlagfű veszélyire fölhívó közlemények. A testület ezt a munkát sikeresnek értékelte, s az erről szóló beszámolót elfogadta.
|