|
Fábry Sándort lehet szeretni és nem szeretni, mindenféleképpen a hazai közszereplők egyik legismertebb alakja. A Hangszín - Szókép riportere nem egyszerű feladatra vállalkozott, nevezetesen arra,hogy személyesen, tőle tudja meg, valójában milyen is az igazi, kamerákon kívüli Fábry Sándor.
Öltözőjében fogadott minket, épp fellépés előtt. Nem volt lekezelő, inkább közvetlen és emberi. Javasolta, hogy üljünk le, de az idő nem engedte, így egy zokni- és nadrágváltás kellős közepén faggattuk.
Hangszín - Szókép: Azt mondják nehéz ember. Igaz?
Fábry Sándor: Nem, csak amikor felkészületlen emberek jönnek mindenféle vízió nélkül, akkor az ember kicsit bepörög. De azért ez el van túlozva.
Hangszín - Szókép: Tényleg munkásoktól tanulta ezt a remek beszédkészséget?
Fábry Sándor: Is. Ez azzal függött össze, hogy Leányfalun állandóan a házunkkal folytattunk harcot. Erre talán jó fülem vagy érzékem volt. Egy permanens házfelújítás kapcsán az ember rengeteg szakmába belekóstol, akiknek a képviselői ugye nagyon különböző emberek, hozzák a maguk szókincsét.
Hangszín - Szókép: "Alaszkából jöttem Szibériába mentem" címmel önálló esttel járja az országot...
Fábry Sándor: Ha most itt egy-két komolyabb mondatot is mondhatunk, ilyeneket szoktak kérdezni, hogy "jól érezted magad?". Na most amikor az emberen ott van a felelősség, hogy egy tizenkét részes filmet kell csinálnia, felelős mondjuk egy kis pénzért, egy stábért, a barátjáért Wahorn Andrásért, akkor az a fogalom, hogy kellemes, nem merül fel. De nagyon nagy élmény, és ebben a pillanatban még olyan állapotban vagyok, hogy az az érzésem, mintha egy filmet láttam volna, nem is hiszem el, mintha nem is velem történt volna. Arra visszagondolni, hogy egy olyan folyón átkelni, amin csak úgy lehet, hogy a Cadilac-et fölrakják egy Ural teherautóra, és átkeléskor a jármű vezetőfülkéjébe bemegy a víz, én állok a parton és ezt nézem, az elég elképesztő.
Hangszín - Szókép: Volt akit útközben megviccelt?
Fábry Sándor: Az ember próbál mindig természetesen poént  csinálni. Egymással is sokat viccelődtünk, Wahorn mesterrel, de aki ebből a tizenkét részből, ami elkészül majd, az Esti showdernek egy Alaszkába és Szibériába kihelyezett tagozatát gondolja, az csalódni fog. Én nem azért mentem el, hogy ugyanazt csináljam, amit a showderben is tudok csinálni. Egy másik arcomat is szerettem volna megmutatni, ami nem azt jelenti, hogy nem lehet majd nevetni rajta, de talán Amerikára és Oroszországra is egy egész picit másképp pillantunk majd ezután a film után. Elmentünk Kolimán egy elhagyatott munkatáborba, amiből inkább az ipari rész látszik, amit a helyi gépkocsivezetők is egy fél nap alatt találtak meg, mert a tajga mindent benőtt. Ahol a Magadánba vezető út van - ami átmegy Szibérián - ott holttesteknek a százezrei vannak beleépítve az útba. Ott pikáns értelmet kap az a szó, hogy úttest.
Hangszín - Szókép: Változott valamiben az élete az utazás óta?
Fábry Sándor: Inkább csak megerősödtem bizonyos kérdésekben. Ötvenkét évesen az ember már akkorát nem változik, de életem nagy élménye volt. Megerősödtem abban, hogy a világ nagy, az ember jó, csak jól kell hozzá szólni, hogy a pénz az mindenhol hasonló természetű és szörnyűségekre képes.
Hangszín - Szókép: Fábry Sándor manapság az a személy, aki meg tudja szólítani az embereket. Hogy lehet "jól hozzájuk szólni", ahogy fogalmaz?
Fábry Sándor: Nem tudom, nyilván ez a huszonkettes csapdája. Hogyha azon gondolkoznék, hogy hogyan lehet valakit megszólítani, akkor nem is tudnék senkit. Ma más egy kicsit, mint amit Hofi Géza képviselt, amikor egy televízió volt - és persze az ő tehetségét minden fölé helyezve. Biztos, hogy a megnyilvánulásaimnak egy része bizonyos embereknek nem tetszik, vesztünk is nyerünk is nézőket, de én nem tudok másként létezni, cselekedni, dolgozni, mint a saját mércém szerint.
|
