Hagyományteremtő szándékkal, immár másodszor rendezte meg Pest Megye Önkormányzata a különböző országos tanulmányi versenyeken jeles eredményeket elért diákok és felkészítő tanáraik köszöntését. Történelmi falak között került sor az ünnepségre. Maga az épület is több évszázad viharairól árulkodik, s erről szólnak a megyeháza dísztermének képei is, ahol történelmünk kiemelkedő személyiségei, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Táncsics Mihály portréja fogadja a látogatókat.
Örvendetes tény, hogy a november 14-i rendezvényen a 22 megyei fenntartású oktatási intézményből 123 diák és 80 felkészítő tanár volt vendége a megyének. Jelzi ez azt, hogy ezekben az iskolákban magas színvonalú pedagógia munka folyik, s ennek az országos versenyeken is megmutatkozik az eredménye.
Zeneiskoláink hagyományosan ott vannak az ország legjobbjai között. Legendás híre van az aszódi Petőfi Sándor francia két tannyelvű oktatási intézménynek. De alig akad olyan középiskola, szakközépiskola, akinek ne lennének büszkeségre okot adó, példát mutató diákjai, tanárai.
Az ünnepségen Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke köszöntötte az ünnepelteket, s amellett, hogy gratulált eredményeikhez, felhívta figyelmüket arra, hogy a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást már nem csak határaink között, hanem az Európai Unióban is kamatoztathatják. Az így szerzett tapasztalatokat azonban hazájuk, Magyarország javára kell fordítaniuk. Hangsúlyozta, hogy a honi és nemzetközi szakemberek a tudásalapú társadalomról és a folyamatos tanulás szükségességéről beszélnek. Azzal, hogy hazánk az Európai Unió tagjává vált, ezek az elképzelések egyfelől valóra válthatók, másfelől ki-ki személyesen is érezheti, hogy a versenyképes tudás milyen mértékig növeli egyének és közösségek esélyeit.
Az esemény valamennyi résztvevőjét oklevéllel jutalmazták melyet Szabó Imre elnök és Fábry Béla a közgyűlés alelnöke adott át a fiataloknak és tanáraiknak. A résztvevők meghallgathatták az ócsai Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjaiból alakult "Kalimba" ütőegyüttes produkcióját, majd részt vettek a számukra rendezett fogadáson.
|