Népzenegyűjtés élőben, rendhagyó népzene óra, nem csak diákoknak mesével, furulyával, dudával, és énekkel. Gödöllőn a Frederich Chopin Zeneiskola vendége lesz 2005. november 14-én, hétfőn 17. 30-tól a Madách Imre díjas Pál István nógrádi pásztor, a Népművészet Mestere, a Magyar Kultúra Lovagja.
Pál Pista bácsi egyénisége magával ragadó. Tanulni kell tőle. A meséit, a dalait, a furulyakésztést, és gondolkodásmódját, azt az emberséget, mely a magyar vidék sajátossága volt egy elmúlt korban, melyről azt lehet mondani mára, hogy hungarikum. Ma amikor egyre jobban felértékelődik mindaz ami végleg elveszni látszik, Pista bácsi még mindig őrzi azt a nyelvet, azokat a dalokat, ami közös kultúrörökségünk része. Pista bácsinak Nagy László mértéke szerint igazi ember arca van. Nem tudta vonásait az „információ százada” sem megváltoztatni. Erőt, hitet és lelkesedést ad értékes életet élni, a pénzhajhászás helyett. Tudása szüleitől, gyermekkorából ered s úgy döntött továbbadja számunkra. Szeretettel várnak mindenkit, aki nem fél attól, hogy megérinti valaki a lelkét, aki nem csak panaszkodni szeretne, hogy hová lettek a régi idők értékei, aki tanúja lenne annak, mit is jelent magyarnak lenni úgy, hogy nem valakivel szemben kell meghatároznia magát. Hívják azokat is, akik csupán egyszerűen a népdalokat szeretik. Pista bácsi több mint ötszázat őriz magában. Érdemes már csak azért is eljönni, mert ő az utolsó olyan magyar dudás, aki még szüleitől eredeti paraszti környezetben tanult dudálni, furulyázni, énekelni, faragni.
Pista bácsi 1919-ben született Kétbodonyban, jelenleg Tereskén él. Egész életében pásztorkodott, állattartással foglalkozott. Olyan tudásra tett szert, hogy állatorvosok jártak hozzá tanulni, vagy kérték ki tanácsát. Hagszertudását, apjától, nagyapjától szerezte, de tanára volt Kós József juhász is. Fiatalkorában még szinte mindenki ismerte a népdalokat, mára kimentek a divatból. A szervezők szeretnékk újra divatba hozni Pista bácsi nótáit.
|