Szűrővizsgálatokkal a rák ellen
Pest megyében az emlőszűrésre behívott nőknek csupán 23 százaléka vett részt vizsgálaton az első félévben, a méhnyak-szűrésen megjelentek aránya pedig csupán 2 és fél százalék volt.
A tisztiorvosi szolgálat most elkészült összesítője szerint a megyei megjelenési arány jócskán alatta van az országos átlagnak, bár figyelembe kell venni, hogy házi- vagy szakorvosi beutalóval számosan veszik igénybe több városi rendelőintézet mammográfiás vizsgálatait, méhnyak-szűrésre pedig a nők zöme saját nőgyógyászához jár. Ezek eredménye pedig nem jelenik meg a megyei statisztikában. Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének összesített adataiból kitűnik, hogy az időben elvégzett szűrések életet mentenek, hiszen csupán az első félévben 31 nőt kellett megoperálni rosszindulatú, 10-et pedig jóindulatú daganattal. A méhnyak-szűrések 4 páciensnél mutattak ki kóros mintát. Ennél is riasztóbbak a korábbi évek összesített adatai: Pest megyében 1994 és 2002 között csaknem 12 ezer(!) 15 és 64 éves életkor közötti nő és férfi halt meg rosszindulatú daganat következtében. Ezen belül 868 nőt emlőrák miatt kellett elveszíteni. A dunakeszi, a gödöllői és a pilisvörösvári kistérségben az országos átlagnál magasabb az emlőrák-okozta elhalálozás aránya. A szűrővizsgálatokon felfedezett emlőrákok jelentős része panaszokat nem okozó kisméretű, tapinthatatlan rák. Ezeknek igen jók a gyógyulási esélyei, a tisztiorvosi szolgálat ezért az év hátralévő részében folytatja a behívásokat a vizsgálatra.
Az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének Sajtószolgálata
| |