2005. szeptember 29-én került megrendezésre Budapesten a Média a Véradásért esemény. Ez alkalomból a Másik Rádió 93,6-ot Dr. Miskovits Eszter, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója tájékoztatta. Szeretnénk az írott és az elektronikus sajtó képviselőinek megköszönni azt az áldozatos munkát, amit az előző illetve ebben az évben és folyamatosan tesz azért, hogy a véradás mindig napirenden legyen és ez a társadalomban egy általános téma legyen.
Meghirdettünk egy kampányt. A fiatalok felé szeretnénk fordulni, hogy pótoljuk azt a hiányzó korosztályt, akik lassan a véradók névsorából elvesznek számunkra és biztosítani tudjuk azt, hogy a jövő generáció is ugyanilyen áldozatkészen áll ez elé a probléma elé és megértik annak a lényegét, hogy a vér másképpen nem szerezhető meg, csak embertől.
Ez a program a Fiatalok a Véradásért Mozgalom, amit a felsőoktatási intézményeknek, főiskoláknak, egyetemeknek hirdettünk meg és amiben nagyon nagy segítségünkre van a hallgatói önkormányzat, aki ezt Vöröskereszttel egyetemlegesen szervezi. Az egyetemistákat oly módon érinti, hogy lesz egy vándorserleg, amit minden évben szeretnénk odaítélni annak a felsőoktatási intézménynek, ahol a hallgatói létszám arányához képest legmagasabb a véradás szám. Másrészt olyan ajándékokat kapnak, amit most még nem szeretnék elárulni, mert meglepetés. Készülünk arra, ami a fiataloknak is segítségül szolgál mind a tanulásban, mind pedig a világlátásukban. Szeretnénk azt, hogy érezzék és magukévá tegyék azt a gondolkodásmódot, ami Európában már divat, hogy segíteni a másik emberen nem szégyen, hanem egy dicsőség.
Az egyetemista fiataloktól kétféle módon tudjuk a vért levenni, vagy szervezetten, együtt megjelennek az oktatási intézményben és akkor az Országos Vérellátó Szolgálat megfelelő egysége helyben elmegy és leveszi a vért; vagy pedig az ország 28 vérellátójában jelentkeznek véradásra és mi ezt regisztráljuk.
|