A hagyományossá vált CSÖMÖRI ŐSZI NAPOK – SZÜRETI MULATSÁG elnevezésű rendezvényre szeptember 23- 24-én került sor. Az ŐSZI NAPOK eseménysorozata Mandur László a Magyar Országgyűlés alelnökének fotókiállítás megnyitójával vette kezdetét, a kiállítást a neves fotóművész Szebeni András nyitotta meg. A kiállítást óriási érdeklődés kísérte. Köszönjük Mandur úrnak, hogy az első sikeres kiállítását a művelődési házban rendezhettük. Borbemutatókkal, sajtkóstolókkal és felhőtlen szórakoztató programmal folytatódott a „Bor dicsérete” rendezvény, 12-15 féle borokat kínáltak az ország különböző tájegységéről pl. györkönyi, mogyoródi, monori, felvidéki borokat kóstolhattak az érdeklődők, a Kertbarátok is számtalan borfajtából kínálták a helyi borokat. A csömöri Vox Amini Vegyeskar és két kiváló együttes Bagdi Erzsi és Oláh Kálmán cigányzenekara, valamint a Galga menti Dudazenekar szórakoztatta a közönséget és arattak nagy sikert. A szüreti rendezvény kora délután kezdődött a Krammer Teréz Zeneiskola Fúvós- és Ütőzenekar koncertjével. A megnyitó után a ünnepi programban felléptek a vendégként itt tartózkodó tóalmási Gerlice Néptánc Együttes a helyi „Csicsörke” és az Ifjúsági Néptánccsoport, a Báló Lipót Népdalkör. A Kolompos Együttes szüreti mulatságával folytatódott a jó hangulatú program. A látványos menet lovas kocsikkal, felvonult a Béke térig, ahol a közönséggel mulattak, majd visszatérve az utcabál vette kezdetét, a fiataloknak este 10 óráig pedig Dance Party volt. A bíró és bíróné szerepét az idén a Noth Gábor és Mervald Noémi ifjú házaspár töltötte be, nagy lelkesedéssel és szívélyességgel tettek eleget a „szerepkörüknek”.
A Hősök terén kézműves foglalkozások, mogyoródi borok és étel, ital várta az ide látogatókat. Jó hangulat, sok vendég fordult meg az idei rendezvényünkön is. A Szüreti Mulatság szervezői, lebonyolítói a Petőfi Sándor Művelődési Ház mellett Bátovszki György polgármester, a Turnovszky István Kertbarát Kör tagjai, a Báló Lipót Kulturális Egyesület volt. Munkánkat segítették, a Nyugdíjas Szabadidő (NYUSZI) Klub és a Krammer Teréz Zeneiskola.
|