A Kontakt Alapítvány négy éve van jelen Gödöllő térségében. A szervezet elsősorban humánerőforrás fejlesztéssel foglalkozik, melynek keretén belül segítséget próbál nyújtani azoknak az embereknek, akik elhelyezkedésükhöz, tovább tanulásukhoz, átképzésükhöz szeretnének segítséget kapni. Ezen célok eléréséhez elsősorban pályázatok megnyerésével tudják munkájukat végezni. Nyertek pályázatot az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól, az Európai Szociális Alapból, illetve minisztériumok egyéb szervezeteitől. Éppen ezért a nyújtott szolgáltatások mindenki számára ingyenesek, bárkit szívesen fogadnak pályaválasztási tanácsadásra, munkavállalási tanácsadásra, álláskeresési tanácsadásra, képzési tanácsadásra, különböző tréningekre, illetve munkaközvetítésre. Erőfeszítéseik eredményeképpen eddig több, mint kétezer fő kereste fel az irodájukat, melyből több, mint hatszáz főnek tudtak konkrét segítséget nyújtani. Sikereik elérésében nagy szerepe van annak, hogy szinte minden fontos intézménnyel jó kapcsolatot ápolnak. Együttműködnek a helyi önkormányzatokkal, a Pest Megyei Munkaügyi Központtal, illetve annak kirendeltségeivel, a Szent István Egyetemmel, a helyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokkal, a közművelődési intézményekkel, a térség munkaadóival, munkaerő kölcsönző és közvetítő cégekkel, valamint más civil szervezetekkel. Szolgáltatásaikat Gödöllőn, a Petőfi Sándor Művelődési Központban érhetjük el, Támasz-pont fantázianevű irodájukban. A sikernek záloga lehet, hogy sok a szociális és gazdasági szférában jól képzett munkatárssal dolgoznak. A Támasz-pont iroda foglalkoztat munka és pályaválasztási tanácsadókat, pedagógusokat, szociális munkásokat, szociálpedagógusokat, pszichológust, vállalati kapcsolattartót, és gazdasági szakembereket. Ezért minden az irodát felkereső ügyfelüknek egyénre szabott személyes kapcsolaton keresztül működő szolgáltatásokat nyújtanak, de mindemellett az irodába betérőknek lehetőségük van számítógépes önéletrajzírásra és nyomtatásra, interneten keresztüli álláskeresésre, illetve indokolt esetben még lehetőség nyílhat az állás és képzési ügyekben történő ingyenes telefonálásra is. Emellett néhány környező településen is tartanak ügyeleti napot (Dány, Valkó, Pécel, Tura, Szada, Zsámbok), ahol szintén fel lehet keresni az alapítvány munkatársait. Reméljük még sok embernek fog segítséget nyújtani a Támasz-pont iroda és munkatársai, és javítani tudnak a térségben a munkavállalók és munkaadók egymásra találásában, illetve a személyes életútban történő előrelépésben.
Kontakt Alapítvány Támasz-pont Iroda Postacím: 2100 Gödöllő Pf.: 262 Elérhetőség: Petőfi Sándor Művelődési Központ Gödöllő Telefon: 06-28/514-121, fax: 06-28/514-120 E-mail cím: tamaszpont@vnet.hu
|