Népszavazás Domonyvölgyben
Szeptember 11-én vasárnap népszavazást tartottak Domonyvölgyben.
A szavazás témája a Domonytól való elszakadás, melyet a településrész lakói már régóta szorgalmaznak. A lakosság közel nyolcvan százaléka nyilvánította ki akaratát, közülük több mint kilencven százalék az elszakadás mellett voksolt. Mint Perna Pál domonyvölgyi lakos a Másik Rádiónak elmondta, az önállóságra Domonyvölgy jobb fejlesztési lehetőségei miatt törekednek, hozen míg Domony település szinte teljes egészében összközművel ellátott, addig a különálló településen ez az arány lényegesen kisebb. Ezért a különböző pályázatokon sokkal nagyobb eséllyel indulhatnak egyedül.
Természetesen ez még nem a teljes siker, de a lakosság nagyon bizakodó.
| |