Még ma is érkeznek a hírek arról a hatalmas rombolásról, amit a néhány héttel ezelőtti felhőszakadások okoztak Románia keleti, amúgy is meglehetősen szegény, többek között magyarok lakta vidékein. Magyarország lehetőségeihez képest változatos módon igyekszik segíteni a gyakran mindenüket elvesztett árvízkárosultakon. Ott vannak segélyszervezeteink, s küldtünk a mentésben résztvevő, az egészségügyi feltételek megteremtéséhez hozzájáruló technikai segítséget is.
Az ár levonultával Pest Megye Önkormányzata – mely testvérmegyei kapcsolatokat ápol Hargita megyével -, Szabó Imre a közgyűlés elnökének kezdeményezésére augusztus 14. és 28. között két csoportban 40-40 tíz-tizenhat év közötti gyermeket hívott meg táborozásra. Nagy segítség ez a súlyos anyagi gondokkal küzdő, s az újjáépítéssel és javaik mentésével elfoglalt szülőknek, s felejthetetlen emlék a fiataloknak.
A gödöllői Madách Imre Szakközépiskola kollégiumában elszállásolt gyerekek augusztus 16-án budapesti kiránduláson vettek részt. A Parlament, megtekintése után a pesti Vármegyeháza nevezetességeivel ismerkedtek. Egyebek mellett ültek annak a díszteremnek a képviselői székein, ahol annak idején Kossuth Lajos is többször tartott beszédet.
Itt Szabó Imre, a közgyűlés elnöke köszöntötte a fiatalokat. Elmondta az erdélyi és a Pest megyei gyermekcsoportok cseréje már hagyományos, a mostani azonban a szokásostól eltérő eset. Gyorsan kellett szervezni, cselekedni, ehhez a forrásokat előteremteni, a programokat megszervezni, de a gyerekek jókedvét, hangulatát látva az akció sikeresnek mondható.
A Magyarországon töltött egy hét alatt továbbra is színes programok várják a táborozókat. Ellátogatnak többek között az Állatkertbe, a gödöllői Grassalkovich kastélyba, a mogyoródi Aquaparkba és megnézhetik a mogyoródi Forma 1-es autóversenyek helyszínét, a Hungaroringret.
Itt tartózkodásuk teljes költségét Pest Megye Önkormányzata fedezi.
|