Vége a Skoda WRC-nek Három, műszaki hibákkal teli verseny után megelégelte a Bútor Rally Team versenyzőpárosa a Skoda Octavia WRC megbízhatatlanságát, amellyel a Szombathely Ralin nem is tudtak rajthoz állni, de az első három versenyen sem volt egyetlen olyan pillanata sem, amikor tökéletesen működött volna. Ezért a csapat közös döntéssel megválik az autótól, és a Veszprém Ralin már egy másik autóval, feltehetően másik kategóriában áll rajthoz.
Bútor Róbert: - Nagyon nehéz döntést kellett meghoznia a csapatunknak. Az elmúlt négy évben azzal a céllal versenyeztünk, hogy előbb-utóbb egy olyan autóba ülhetünk, amivel az abszolút magyar bajnoki címért is harcba lehet szállni. Az év elején az egész csapat hatalmas erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy WRC-vel indulhassunk. Sajnos ez az autó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen soha sem tudtuk olyan állapotba hozni, hogy versenyképes legyen. Az első futamot gyakorlatilag etap programmal teljesítettük. A másodikon rengeteg problémánk volt, a kipufogótól a motoron át a hajtásig. Minden egyes gyorsasági szakasz után szerelnünk kellett Vilivel, és nagyon elvesztettem a bizalmat az autó iránt. Kassán már a teszten tönkrement az egyik dugattyúnk, ami az egész versenyre rányomta a bélyegét, de ettől függetlenül további négy hiba jött ki az autón. A Szombathely Rali előtt nem lett kész a motorunk, ezért nem is tudtunk indulni, de őszintén szólva, ez egy nagy megkönnyebbülés volt a számomra, mert már egyáltalán nem bíztam az autóban. Féltettem az életemet, Vili életét, a szurkolókat, hiszen nem tudhattuk, hogy mikor mi romlik el az autón. Kassa óta folyamatosan vívódunk rajta, hogy mi legyen, de most elérkezett az a pillanat, amikor azt mondtuk, hogy elég. Sajnos, be kell láttunk, hogy ezt az autót nem tudjuk üzemeltetni, és így nem láttam semmi értelmét a folytatásnak. Nem tettünk le arról a szándékunkról, hogy az abszolút bajnoki címért harcba szálljunk, ezért már most elkezdtük szervezni a jövő évünket, hogy egy olyan csapattól tudjunk autót bérelni, amelyik egy üzembiztos, versenyképes WRC-t tud a magyar bajnokságba hozni. Nem szeretnénk azonban befejezni a versenyzést az idei évre sem, ezért jelenleg is tárgyalásokat folytatunk több Szuper-1600-as autóról, amivel mind a négy hátralévő versenyen szeretnénk rajhoz állni. Ez látszólag visszalépés lesz, de szerintem még mindig jobb egy kisebb kategóriájú, versenyképes autóval versenyezni, mint egy olyan WRC-vel, ami lépten-nyomon elromlik. A Szuper-1600-as bajnoki címre már semmi esélyünk nincsen, de a szurkolókat mindenképpen szeretnénk kárpótolni az eddigi négy versenyünkért. Továbbra is eredmény centrikus a csapatunk, tehát ha rajthoz állunk, akkor győzni szeretnénk.
A Bútor Rallye Team támogatói: Yász Media, Michelin, Lavina Szerviz Kft, Mobil 1, GÉV Huniber Kft, Summit Auto Group, PPG, Áfész-Elszer Kft, PÁ-JA Kft, Autó Piac
|