A veresegyházi medvemenhely nem csupán azt tekinti feladatának, hogy az ide kerülő, rossz körülmények közül kimentett vagy állatkertekben, cirkuszokban feleslegessé vált állatoknak békés, biztonságos otthont nyújtson - arra is hangsúlyt helyeznek, hogy az Európában egyedülálló létesítmény közel kerüljön az emberekhez, a látogatókhoz. Elsősorban a gyerekeknek szeretnék megmutatni, hogyan is kell valóban "szeretni" az állatokat, bemutatni a medvék, a farkasok, és a velük együtt élő állatok életvitelét, megértetni azok viselkedését. Hozzájuk szól a tavaly ősszel elindított új kezdeményezés is, amely egy évek óta háborítatlan Guinness rekord megdöntésével szeretné felhívni a figyelmet az intézményben zajló munkára.
Az ír főváros állatkertjében 1995-ben a látogatók 33 573 játékmackót vittek magukkal az igazi állatok közé, a Teddy Bear Picnic rendezvényen - ez a máig érvényes Guinness Rekord. Tavaly az Állatok Világnapja alkalmából október 3-ára mi is meghirdettük a Menhelyen a játékmaci-gyűjtést, amellyel szerettük volna túlszárnyalni az ír csúcsot.
Az eseményen több mint tízezren vettek rész: a kisgyermekes családok közül sokan tucatnyi plüssmacit is magukkal hoztak, és a verseny szabályainak megfelelően bemutattak. A rendezvényről a hírességek sem maradtak el. Felbukkant Persányi Miklós, környezetvédelmi miniszter, aki kislányával együtt számos macival próbált meg hozzájárulni a sikerhez, körülnézett Galambos Lajos, alias Lagzi Lajcsi, a család összes játék mackójával felfegyverkezve, a rendezvény fő védnöke pedig Delhusa Gjon volt. Ők mindannyian olyan állatbarátok, akik nem haboznak tenni is valamit az állatok érdekében - meséli az őszi rendezvényről Kuli Bálint, a medvemenhely vezetője. Bár a vonzó programok, a jó hangulat és a közös cél tömegeket vonzott ezen a napon a festői környezetben található medvefarmra, mégsem sikerült elegendő macifigurát összegyűjteni.
A győzelemhez 33.574 macinak kellett volna megfordulnia ezen a napon a medvemenhelyen, ám az egész napos Teddy Bear Picnic végén kiderült, hogy "csupán" 22.300 játékmacit regisztráltak, így a rekordkísérlet elsőre nem sikerült. Már akkor eldöntötték, hogy amint lehet, újra megpróbálják a csúcsdöntést, hiszen az első próbálkozás mindenképpen biztató volt. Az elmaradt rekord miatt senki sem szomorkodott a jól sikerült program végén, sőt, azonnal el is döntötték, hogy tavasszal újra megpróbálják kiradírozni a dubliniak nevét a Rekordok Könyvéből.
2005. Május 7-én és 8-án újra piknikre várják a családokat Veresegyházra, a Medveotthonba, hogy a játékmacikkal közösen segítsenek világhírűvé tenni az intézményt.
Milyen szabályok szerint zajlik a rekordkísérlet?
A kiírás szerint mindenféle méretű játék mackót elfogadhatunk, egy résztvevő azonban legfeljebb 20 macit hozhat magával. A játékmacikat a hitelesítési procedúra kedvéért lefotózzuk, majd visszaadjuk a gazdáiknak - nem kell tehát megválniuk kedvenceiktől a kísérlet kedvéért. A kétnapos rendezvény azonban nem csupán a versengésről, hanem a jó kedvről is szól, így lesz majd a gyerekeknek arcfestés, ugrálóvár, különböző kézműves foglalkozások közül válogathatnak, és szervezünk vetélkedőt a családok minden tagjának, ebédre pedig mindkét napon ökröt sütünk. Azok számára, akik nem autóval érkeznek, munkába állítjuk a Veresi Gőzös nevű országúti kisvonatot, amely a vasútállomásról a Fő tér érintésével a menhelyig közlekedik majd.
|