2005. márciusában befejeződött a Magyar Vöröskereszt telefonos adománygyűjtő akciója, melyet a dél-kelet ázsiai katasztrófa károsultjai megsegítésére szervezett. Az akcióban több hazai telefonszolgáltató vett részt. Az Invitel a 1749-es adományvonalon tette lehetővé a körzeteiben élő lakosság számára a támogatást. Az Invitel területein összesen több mint 4 000 000 forint felajánlás érkezett. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke külön köszönetét fejezte ki a telefon-előfizetőknek, hogy adományaikkal segítettek a rászorulókon.
A Magyar Vöröskereszt 2004. december 27-én felhívással fordult a magyar lakossághoz, az intézményekhez, a vállalatokhoz és cégekhez, hogy a súlyos emberáldozatot követelő ázsiai természeti katasztrófa sebesültjeinek segítséget nyújthasson. A nagy távolságra való tekintettel a Magyar Vöröskereszt elsősorban pénzadományt kért a lakosságtól és cégektől. A felhívásra adományozók ezrei jelentkeztek, a magyar emberek, cégek és vállalatok áldozatvállalása példaértékű. 2005. március 18-ig a Vöröskereszt számlájára 46 653 befizetőtől 646 113 965 forint érkezett, mely összeg magában foglalja a telefonszolgáltatók által létesített adományvonalakon beérkezett összeget is.
Habsburg György tájékoztatása szerint a segélynyújtás általában, és a dél-kelet ázsiai katasztrófa esetében is három lépésben történik. Első lépésben huszonnégy órán belül úgynevezett gyorssegélyt juttatnak el a helyszínre. Ez jelen esetben elsősorban gyógyszert és sátrakat jelentett, melyet a hazai Vöröskereszt Indonéziába küldött.
Második lépésként információkat gyűjtöttek be a helyi Vöröskereszttől, illetve együttműködtek a magyar Külügyminisztériummal, mely intézmény kormányszinten szerzett információt arról, hogy pontosan mire van szükség a katasztrófa sújtotta térségben. Ezek alapján már tizenöt szállítmányt küldtek Dél-kelet Ázsiába körülbelül százhúsz millió forint értékben és még további három szállítmányt terveznek.
Harmadik lépésként hosszabb távú projektekben, tervekben gondolkodnak. Jelenleg két ilyen projekt van szerveződőben: a srí lankai projektben egy 20-25 fős árvaház létesítése a cél; az indonéziai projektben egy tönkrement és most újjáépülő kórházhoz a Magyar Vöröskereszt hozzáépít egy gyermekintézményt. A hosszú távú projektek jellemzője egyrészt, hogy olyan léptékekben gondolkodnak, amit a Magyar Vöröskereszt önállóan meg tud valósítani, így egyértelműen Magyarországhoz köthető az adott dolog megvalósulása; másrészt pedig általában 1,5-2 évig támogatja a szervezet, majd átadja valakinek, aki a továbbiakban biztosítja a fenntartást és a működtetést.
|