Szent András napi Búcsú

Néhány órával a Váckisújfalui Római Katolikus Templomban megtartott Szentmisét követően újra gyülekeznek az ünneplők.

Hagyománnyá vált, hogy a művelődési házban a falu védőszentjére emlékezve, ünnepi műsort adnak. Ennek a szervezésben döntő szerepe van Lukács Tibornak.

Csiba Tibor atya, plébániai kormányzó, mint az est házigazdája működött közre. Elsőként a Kisharang Néptánc Együttest kérte fel, hogy mű-sorának első részét mutassa be az összegyűlt nézőknek.

Hozzászoktunk, hogy a táncosok rendhagyó darabokkal is előrukkolnak a néphagyományok ápolása mellett.

Most már, megint olyan táncszínházi előadással kápráztatták el a nagyérdeműt, hogy csak sajnálhatja, aki nem látta. A kontraszt nem csak viseletükre volt jellemző, hanem táncukra is.

A fekete-fehér anyagok kavalkádja szemgyönyörködtető volt.

„Az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat…” mesélte Csernik Szende. A kis hölgy nem jött egyedül, magával hozta lábbábjait, s az erdélyi népéletből, mesékből, merítkező előadását. Ízes beszédjét, és csak a székely emberekre jellemző kifejezéseit nem könnyű megfejteni, behelyettesíteni a mai kor emberének.

Éppen ezért előadását Szende meg-megszakította rövid magyarázatok és kitérők kedvéért.

Gyermekmeséi, jellemzően a régi korok mesemondóitól ránk maradt mesékre, tanulságosak, s csöppet sem voltak bárgyúak, ahogy azt manapság a televízió műsoraitól megkapják gyermekeink. Hallgatóságát partnerként kezelte, s belevonta a mese szövésébe. Egyedi bábozó technikája alapján is elmondható: emlékezetes műsorral kedveskedett közönségének.

Jó magyarnak lenni. Keserű a határon túl élő magyarok sorsa, bár az anyaországhoz tartozónak tartják magukat, mégis ki vannak rekesztve onnan.

Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem a kárpátaljai Credo együttes két tagjának előadása közben.

Patinás múltú magyar földről, az itt élő emberekről, érzéseikről íródott magyar versek, megzenésített formájukban még ütősebbnek hatottak, nem véletlenül. Csak így maradhatott, maradhat fenn a magyar nyelv, ha nem csupán szűk közösségek beszélik. Féltőn óvják és használják ezt a kincset, amelyet anyáinktól, apáinktól kaptunk, s ők is az övéiktől. Ez hajtja, mozgatja a kárpátaljai-, felvidéki-, erdélyi-, szerbiai-, horvát, szlovén költőket, írókat, művészeket.

Továbbadni, ezen kívül nyomot hagyni…ez a cél. Verséneklők, folytassátok, munkásságotokra van igény!

Az est hátralévő részében ismét a Kisharang Néptánc Együttes vette birtokába a színpadot. Elsőként Balogh Attila táncos-koreográfus legényest adott elő, virtuóz mozdulatai, ugrásai magával ragadóak voltak.

Csoportja: a Kisharang következett ezután.

Galgamenti táncuk lassú kezdetét követően, friss csárdásuk felvert minden lappangó porszemet a színpad deszkái alól.

Köszönjük ezt a szép estét!         Madlen

Publikálta null