Miután egész évben folyamatosan tájékoztattuk a lakosságot
az elért eredményekről, a folyó munkálatokról és a csatorna pályázatot is
elnyertük, az év vége felé néhány gondolatot szeretnék megosztani Önökkel.
Amikor arról beszélünk, hogy miként is állunk, készülve a
szeretet és az újjá születés ünnepére, mi lesz az eljövendő egy-két évben,
emlékezzünk! Emlékezzünk, de ne egy-két évre, legalább 35-40 évre, hogy is volt
akkor? A mai egész kicsi gyerekek fejében karácsonyi ajándékként egy quad
motor, szuper mobiltelefon, csoda laptop vagy számítógép rémlik fel. A régebbi,
nem oly régi időkben általában egy faluban csak egy-két autó, 2-3 telefon volt,
és nem ismerték a számítógépet sem, de többnyire már volt áram a házakban. A
gyerekek nem ették a cukorkákat és a csokit éjjel-nappal, csak egyszer-kétszer
évente, de egészségesek voltak, jó fogakkal. A házak nagy részében nem volt
vezetékes víz, 2-3 generáció egy fedél alatt élt, az óvodában eleinte a
gyerekek azt ették, amit otthonról vittek, többnyire lekváros kenyeret. Sok
dolog van, amit elfelejtünk, nem mesélünk el az unokáknak, gyerekeknek, pedig
el kellene, mivel könyvet már nem nagyon olvasnak, az interneten sem ezeket
keresik. Pedig akkor is voltak csodálatos dolgok minden kis faluban, amik
nélkül a mostani kényelem, jólét sehol sem lenne. Mire is gondolok? Leírok
néhány szép emléket. Az én szülőhelyemen, a közösségi temetőben úgy vezették a
vizet, hogy a 4-500 ember, asszonyok, öregek, gyerekek (a férfiak állandóan
dolgoztak) kézzel ásták, temették be a vízvezeték árkot, ami fontos volt, mert
víz nélkül egy homokos talajú temetőben sosem virulnak a virágok. A szülők
rengeteget dolgoztak, ezért fűtetlen templomokba a gyerekek sokszor a
nagy-szülőkkel mentek, ha a szülő nem ért haza. Sosem felejtem el, ahogy a
hatalmas jéghideg templom megtelt, a 7-800 ember közül sokan gyermeket
tartottak az ölükben, akiknek a kis feje, arca kandikált ki a nagypapa
rágombolt nagy fekete kabátja, vagy nagymama vastag fekete hátkendőjének ölelő
két szárnya alól.
A mise végére a templomba csodálatos meleg lett a nyolcszáz
felnőtt és a két-háromszáz gyermek leheletével befűtötte a templomot.
Karácsonykor a templom közepén egy nagy fenyő állt, alatta rengeteg csomag,
minden gyereknek jutott, nem volt benne csupán alma, keksz és pár szem dió, 1-2
szaloncukor.
Ezek az emlékek nem annyira régiek, a mai világ rengeteg
csodájáról lépten-nyomon olvashatunk, ma egy kisebb faluban is, mint a miénk,
300 nyugati csodaautó sem ritka, és minimum 1000 csoda-mobiltelefon működik,
van, akinek három kell belőle. Persze ez nem baj, csak ne feledjük el a múltat
sem. A dörzsölt politikusok mondják, hogy az emberek általában 30-60 napra
emlékeznek vissza és tudom, nem hiszik, de sajnos ebben az egyben igazuk van.
Annak ellenére, hogy önök is tudják: „Onnan tudni, hogy egy politikus hazudik,
hogy mozog a szája!”, szerencsére van kivétel.
Próbáljuk meg karácsonykor elfelejteni a haragot, gondokat,
tisztuljunk meg a lelkünkben, legyen az ünnep a szereteté. Nem baj, ha kevesebb
és kisebb ajándékok lesznek, nem ez a lényeg. Kérem, önöket gondoljanak azokra
a köztisztviselőkre, közalkalmazottakra, képviselőkre, akik becsülettel,
tisztességgel végzik a munkájukat önökért, gyermekeinkért.
Én ezt az alkalmat szeretném megragadni, hogy megköszönjem
nekik a munkájukat és mindenkinek Boldog Karácsonyt és egy Szép Új Esztendőt
kívánok!
