Ünnepelni lehet úgy, hogy csak letudjuk a műsort – volt benne részünk elég -, lehet úgy, hogy összehívjuk a nagy embereket és csillogás-villogással rázzuk a rongyot, és lehet úgy is, hogy gyermekekkel közösen szervezzük és rendezzük az előadást. Nyilván kicsit más lesz, a ma élő gyermekek megszűrik a mondanivalót, nem lesz tán annyira korhű, de mégis szívből jövő lehet. Ez utóbbira láttunk igen sikere próbálkozást idén a váchartyáni iskolások előadásában.Visszanyúltak a múltba, sőt a nézőt is belerángatták, hisz akik ott voltak maguk is az 56-os események szereplőivé váltak. A nyolcadikosok már elég érettek voltak ahhoz, hogy az esemény jelentőségét felfogják, éppen ezért igazi tűzzel, átéléssel jelenítették meg a színdarabot, mondták a verseket.
Igazi érdekességnek számított az élő szereplők és a korabeli filmhíradók, illetve a Szabadság, szerelem című film részeinek összemosása. Kicsit úgy érezhették a jelenlévők, mintha a múlt a jelenben játszódna.
Elévülhetetlen érdeme van a műsor összeállításában és a szereplők betanításában Bohusné Koncz Judit történelem tanárnőnek a nyolcadik osztályosok osztályfőnökének.
A műsor végén a község polgármester Juhász István köszönte meg a fellépőknek a magas szintű előadást. Megemlítette, hogy ez a műsor azoknak szólt, aki vették a fáradtságot és eljöttek megtekinteni Váchartyán község nemzeti megemlékező műsorát.
Reméljük, hogy ez a magas színvonalú műsor jó híre eljutott több lakoshoz is és jövőre még többen eljönnek a művelődési házba a közös megemlékezésre.