Ismét egy kalandos kirándulás!
A püspökszilágyi mórások arról híresek, hogy iskolai kirándulásaik valahogy mindig kalandosra sikeredik. Nem a gyerekek és a nem a pedagógusok hibája, de valahogy a körülmények sokszor összejátszanak.Idén sem volt másként. A Budapestre irányuló kirándulást a nagy őszi felújítási munkálatok majdhogynem meghiúsították. Hiába próbálkoztak a busz vezető sofőrök elkerülő utakat keresni másfél óra alatt is csak a főváros határáig jutottak el a tanulni vágyó diákok. Kis idegességre csak az adott okot, hogy a nap egyik legnagyobb eseménye a Planetáriumban megtekintendő műsorra idejében oda kellett érni. Szerencsére fővárosunk föld alatti közlekedése nagyon jó, úgyhogy éppen időben a kis csapat is megérkezett az előadásra. A műsor maga egyszerűen szenzációs volt. Bár már generációk nőttek fel a Halász Judit tolmácsolásában előadott A nap családja című műsoron, mégis mindenkinek különleges élmény volt. A nap második nagy eseménye a Természettudományi Múzeumba való látogatás volt. A gyerekek már előre készültek rá, hogy látni fognak dínó csontvázat, mamutot és egyéb érdekességeket. Ám maga a múzeum minden képzeletet felülmúlt. Olyan különlegességekre is rácsodálkozhatott a látogató, mint a Föld vízkészletének csökkenése, az ősember, vagy a honfoglaló magyarok életmódja. Tán a legnagyobb sikert Noé bárkája, a mamut és a korallsziget jelentette. Azt hiszem nagyon emlékezetes napot zártak a gyermekek és remélem oktatási szempontból is nagyon tanulságos volt a kirándulás idén is. Madaras Andrea Int.vez
| |