Úgy látszik retro időszakot élünk, mert egyre inkább jelennek meg Magyarországon olyan könyvek, amelyek az előző úgy nevezett „átkos”, vagy mondhatjuk úgy is a szocialista időszakot ölelik fel. Az is lehet, hogy így húsz évvel a rendszerváltás után törnek a felszínre azok az elfojtott indulatok, keserűségek, amelyek azokban az években keletkeztek.
Hiszen azok az emberek, akik az ötvenes –hatvanas években voltak fiatalok, ma már közel nyolcvan évesek is lehetnek. Sokáig nosztalgiával gondoltunk a Kádár-korszakra, de most már a mai fiataloknak is olvasniuk kell arról, hogy milyen embernyomorító időszak volt ez.
Vasvári Vilmos könyve egy fiú, Varga, majd Pálinkás Balázs életútját vezeti végig, aki egy kis tanyáról az ötvenes években felkerül Újpestre a legkeményebb proli környezetbe. A kis vidéki fiú, akit addig arra tanítottak, hogy imádkozni fontos dolog, most nevelőapja és a környezet révén a kommunista ideológiát szívja magába. Miért is ne tenné, hiszen azt látja, hogy mint nevelőapja, mint édesanyja az új világrend révén egyre följebb és följebb kerülnek a ranglétrán. Nevelőapja katonatiszt lesz és elvégzi a Tiszti Főiskolát, édesanyja pártvonalon személyzetis majd szakszervezetis.
„Pálinkás Istvánné Rozi elvesztette eredeti önmagát, józan paraszti gondolkodását, mindazt, ami értéket jelentett számára. Olyan világba került, ahol nem volt szüksége önmagára, vitte az ár, a párt politikájának hllámai elborították, odacsapták a kőkemény sziklához, ahol ájultan kapkodta a levegőt. Meg akart felelni mindennek és mindenkinek, túl akarta teljesíteni önmagát.”
Olyannyira feljebb sikerül kapaszkodnia a családnak, hogy már egy budai lakást is vesznek, ahová egy idő után Balázs is beköltözik. Ezzel aztán végleg gyökértelenné válik. Nem tartozik a tanyához, ahonnan hét évesen elvitték, nem tartozik a prolikhoz sem, mert szülei már magas pártfunkcik, de nem tartozik a budai úri gyerekekhez sem, mert ők olyan csak felkapaszkodottak… Egy gyökér maradt meg, a hit, hogy ez a világrend a világok legjobbika és ő ezért a világrendért fog tanulni, dolgozni.
„Gyermekorában Balázs nem érzékelte a társadalomban vibráló feszültségeket. Szülei a diktátorok között találták meg helyüket, őket szolgálták, és semmitől sem riadtak vissza. Balázs tudta, hogy ő – és a családja- különb a többinél.”
Mindenki legnagyobb megdöbbenésére színötös bizonyítvánnyal öntőmunkásnak áll, mert fizikai munkát akar végezni. A forradalom a váci iskolában éri így nem sok mindent észlel belőle csak azt, hogy egyre kevesebben maradnak az iskolába. Nevelőapja a forradalom alatt úgy megijedt, hogy egészen Csehszlovákiáig futott, majd annak leverése után a legvéresebb kezű verőlegény lett. Amit meg is háláltak neki, hiszen a konszolidáció időszakában leszerelték és rendésszé tették.. Felesége, Balázs anyja látva bukását egyből beadta a válópert hiszen ez az ember már nem tudta biztosítani neki az eddig elért életszínvonalat.
Balázs nem értett szüleivel egyet és továbbra is öntőmunkásként dolgozott, de feleséget már Budáról hozott magának. Egy ügyvéd leányát vette el. Ez a házasság arra volt jó, hogy bebizonyítva apósának, hogy egy munkás is lehet okos beiratkozott az esti gimnáziumba, majd annak elvégzése után egyetemre is.
„ És valóban, Balázs nem kímélte magát sem a fizikai, sem a szellemi munkában. Nappal dolgozott, este tanult, éjjel karjaiba zárta Ildikót, az egyetlen embert, aki elhitte minden szavát, aki elfelejtette hajdani céljait, megálmodta hivatását, akinek szívébe, gondolataiba, jövőjébe beépült Balázs.”
Közben Balázs is rájön hogyan léphetne egyre feljebb a ranglétrán, a főnöknek végzett segítségekkel, s közben egyre eltávolodott mint az öntödei munkásoktól, mint saját feleségétől. Ő is azt az utat járta végig, mint édesanyja és nevelőapja, hajtotta a vágy, hogy minél feljebb kerüljön és közben nem nézte kin is tapos végig.
Sajnos nagyon sok ilyen ember élt akkoriban és csak látszat volt a kommunizmus, szocializmus egyenlősége. Emberek és családok nyomorodtak meg akkor is a karrierharcokba. Persze nem volt kötelező beszállni, de ugye „aki nincs velünk, az ellenünk van”…
Dr. Pálinkás Balázs az egyetem után vidékre költözik egy termelőszövetkezet jogtanácsosa lesz. Felesége, Ildikó azt hiszi, hogy Pestről való elkerülésükkel nyugalmasabb életük lesz. Ám tévednie kell. Vidéket is ugyanúgy megfertőzte már a „kiskapuk” elve.
„Mindenkinek megvan a maga külön üzlete, amiből pénzt tud fialtatni. Balázs szerint a téeszben sunyi szolidaritás alakult ki, ami mindenki számára megenged olyasmit, amivel kijátszhatók a párt határozatai, ahol a hűbérurak a rendszer gyengéit fordítják a maguk javára.”
Nagy úr lesz Pálinkás Balázsból, majd a rendszerváltozás után senki. Hitében megroppan, mikor megtudja haldokló édesanyjától – kit már régen megtagadott -, hogy vér szerinti apja egy gróf volt. Neki, egy hithű kommunistának… Így aztán nem maradt más hite csak a pénz, a rendszerváltás körüli kuszaságban könnyű volt meggazdagodni annak, kinek jó kapcsolatai voltak és elég sok esze is. Pálinkásnak mindkettőből bőven jutott, így aztán vagyonos kapitalistává vált.
Ez a tiszta lelkű tanyasi kisfiú gonosz ábrándokat kergető vad kommunistából, törtető emberré, majd a pénzforgató nagytőkéssé vált, akinek a pénzen kívül nincs senkije. Se szülei, se felesége, se szeretője, se barátja. Vajon hányan élték így az életüket?