"Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek" (Babits Mihály)
Egy kisfiú, Nándori Botond Mosolyrend lovag jelölt írta minden ismerősének e sorokat és tán megengedi nekem, hogy ezentúl felhasználjuk a Mosolyrend lovag verseny mottójának. Pest megyében harmadik éve zajlik egy verseny, először egészen szűk körben , de mára már öt iskolában. A verseny lényege az, hogy megőrizzük gyermeki tisztaságunkat mind lelkünkben, mind beszédünkben. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy világunk egyre jobban eldurvult, egyre agresszívabb lett. Az agresszió agressziót szül, nem csak fizikálisan, hanem verbálisan is. Akinek pedig a beszéde csúnya, annak a lelke sem lehet szép. Épp ezért nagyon fontos, hogy a legfiatalabb generációt meg kell mentenünk a lelki eldurvulástól. A Mosolyrend verseny egyik legfontosabb eleme, hogy csak az a gyerek jelentkezhet, akiről tudják, hogy nem beszél csúnyán. Sokan kérdezték tőlem, hogy hogyan ellenőrzöm én ezt. Sehogy, ez annak az iskolának a feladata, amelyik a gyermeket benevezte a versenyre. A Mosolyrend verseny végén az iskola dicsősége és felelősége, hogy valóban azt a gyermeket avassuk fel, aki erre a legérdemesebb. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok ilyen gyermek van már ilyen környékünkön és fáj a szívem azért, hogy évente csak egyet avathatunk fel. Hisz mindazok, akik egy egész tanéven keresztül a magyar nyelv és kultúra körében feladott lovagi próbákat kiállták és még ráadásul nem is beszélnek csúnyán mind-mind megérdemelnék a dicsőséget. Idén öt iskolából 35 jelentkező volt a versenyre, közülük kilencen jutottak be a döntőbe. A végső megmérettetésnél a szavazásnál óriási csata bontakozott ki. E-mailből 437 érkezett, öt nap alatt, sms-ből naponta 30 és 50 között és postai úton is 53 levél jött. A végső eredmény pedig a következőképpen alakult: Nándori Botond (Püspökhatvani Általános Iskola) 168 pontot ért el, Sicra Andrea (Petőfi Sándor Általános Iskola, Vác) 169 pontot kapott, Behany Réka (Móra F. Ált. Isk. Püspökszilágy) 173 ponttal nyert. Így aztán, először a verseny történetében a kiíró iskola egyik tanulóját avathatták lovaggá. Ez úton is gratulálunk hozzá! A döntőbe jutott gyermekek ajándékát az Intertoner Bt és a Géresi Anita, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Püspökszilágy Önkormányzata adományozta. Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy anyagi segítségükkel e nemes versenyt támogatták! Szeptemberben újra elindítjuk versenyünket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy talán egyszer országos mozgalommá nőjük ki magunkat és egyre több olyan „lovagunk” lesz, aki meg tudja mutatni mindannyiunknak, hogy anélkül is tudunk élni, hogy mind beszédben, mind tettben bántanánk embertársainkat. Hunyjuk be a szemünket és képzeljük el, milyen szép világ is lenne, ahol csupa mosolygós és kedves ember venne minket körül, olyanok aki tele vannak segítő szándékkal. Ma azt mondjuk, hogy butaság, ilyen nem létezik. Nem is, ha nem akarjuk megpróbálni. Lehet, hogy kicsiben kell elkezdeni. Harmincöt gyerekből Mosolyrend lovagot avatni, a szomszédnak segíteni, a boltba felemelni a lehullott holmit, vagy akár azzal, hogy reggel mosolyogva köszönni a szembejövőnek. Hiszem, hogy ha csak ennyit megteszünk, már jobb lesz körülöttünk a világ. Hunyják be a szemüket és higgyék el Önök is!
|