Kedves vendégeink, Püspökszilágy tisztelt lakói!!
Nagyon nagy szeretettel üdvözlöm Önöket, az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Málnafesztiválunkon! Külön tisztelettel kell köszöntenem Pest megye minden önkormányzatát és minden egyes támogatónkat.
Vannak ugyan napi problémáink, amiben el tudtuk érni, hogy Pest megye minden egyes települése, mind a 187 és minden egyes pártja Püspökszilágy mellé állt. Az újságokból mindenki tudja, hogy volt egy vitánk a kommunális lerakó ügyében, abban, hogy az erdeink közelében lévő, ma még honvédségi kezelésben lévő területeket az önkormányzat megkapja-e tulajdonba. Ebbe minket kivétel nélkül minden település támogatott. Ezt a támogatást most is meg szeretném köszönni nekik. Külön meg szeretném köszönni országgyűlési képviselőnknek, Harrach Péter úrnak az igen nagy támogatást, amelyet ezen a területen és minden más fejlesztési területen Püspökszilágynak nyújtott. Meg kell köszönjem Both János Úrnak a Kistérség elnökének, országgyűlési képviselőnek is a támogatásokat. Legszorosabb testvér településeink az Izotóp Tájékoztató Társulás községei, és polgármesteri nekik is köszönjük a támogatást, és külön köszöntöm azokat a polgármestereket is, akik a rendezvényünkre el tudtak jönni. Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem azoknak a cégeknek, akik külön támogatást adtak a falunak, az Országos Atomenergia Hivatalt, a Paksi atomerőművet, az RHK Kft-t és a Duna-Mecsek Alapítványt, akik nagyon nagyba hozzájárultak ahhoz, hogy a Fekete Harkály Erdei Iskolánk rendhagyó módon átadásra kerüljön. Rendhagyó azért a mód, mert most nem lesz szalagátvágás, ugyanis már két hete 50, de mától 100-110 gyerek naponta használja ezt az erdei iskolát és reméljük, hogy sokáig használni is fogja. Nagy köszönet illeti Püspökszilágy minden lakóját és kiemelten a vállalkozókat és a civil szervezetet és azokat az embereket, akik már hatodik alkalommal rengeteget dolgoznak éjjel-nappal, hogy ez a fesztivál, ez a rendezvény megrendezésre kerüljön. Hiszen hatalmas feladat ez. Ha ránézünk a színpadra, azért van ez a hatalmas színpadra – ugyan ma még kölcsönbe, de előbb utóbb lesz Szilágynak is saját -, mert ma itt több mint kettőszázötven ember fog fellépni. Csodálatos művészek, csodálatos zenészek, csodálatos hagyományőrzők és reméljük, hogy egész hajnalig, sőt reggelig mulatni fogunk. Mindenki tudja ebben az országban milyen a helyzet, hogy a gazdasági válság ránk rakódik, ezért hétfőtől mindenkinek keményen dolgoznia kell.
A Málnafesztivál úgy alakult, hogy az időjárás változás, illetve a kiöregedő munkáskezek miatt lassan már alig van málna a térségben. Azért vigyáztunk, hogy a mai napra jusson és a gazdaasszonyok, kiket a végére hagytam, rengeteg málnás süteményt tudjanak sütni a fesztiválra. Mindenkit szeretnék kérni, hogy tekintse majd meg a Málnás sütik versenyére érkezett nevezéseket, majd a csodálatos költeményeket az ebéd után ki fogják hozni és a kedves vendégeinkkel közösen el fogjuk fogyasztani. Ez úton is minden vendégünket köszöntök és kérek, hogy ünnepeljünk együtt holnapig a Püspökszilágyi Málnafesztiválon!