A Petőfi Sándor Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája
Püspökszilágyon fontos pedagógiai feladatának tekinti, hogy minden évben két
napot is rááldozzanak arra, hogy névadójuk szellemében a kultúráról és a
gyermekekről szóljon az élet. Idén május végére időzítették e jeles napokat,
hogy az elmúlt évek zord időjárásából tanulva, kellemesebb légkört teremtsenek.
Május 28-án ünneplőbe öltözött gyermekek érkeztek az
iskolába, ahol kis helyi ünnepség után, ahol megemlékeztek a nagy mesemondó
Móra Ferenc életéről munkásságáról, majd tanulmányi versennyel ünnepelték meg
őt. A gyermekeknek ezen a napon több oldalas tesztet kellett megoldaniuk. Az
eredmények a következők voltak:
Gábor
Áron 1. o.
Kiss
Bence 1.o.
Rigó
Boglárka 2.o.
Május 29-én került sor a már hagyományos akadályverseny
megrendezésére. Mivel az előző napokban kiszámíthatatlanná vált az időjárás,
ezért idén sem tudtak az erdőbe menni a csapatok, így a falu utcáit és
nevezetességeit járták a a váci Petőfisek, a váchartyáni Apáczaisok és a
püspökszilágyi Mórások. Mivel ez évben Benedek Elek apó emlékév is van, ezért a
nagy mesemondó egyik meséjére járták végig az állomásokat. Így aztán volt teszt
kitöltés, titkos írás olvasás, vízhordás, palack eldöntés és talán a
legnehezebb a zöldség felismerés. Az akadályverseny megrendezését idén is
segítette Püspökszilágy Község Önkormányzata, a vendég iskolák és a szilágyi
iskola pedagógusai és technikai dolgozói valamint szülői munkaközössége. Ez
úton is köszönjük minden segítőnek az áldozatkész munkáját, hiszen nélkülük nem
tudtuk volna ezt a remek programot megrendezni. A gyermekek között végzett
közvélemény kutatások szerint olyannyira tetszett nekik, hogy jövőre is
eljönnek Szilágyra.
1. Tigrisek Szilágyi iskola 3. csapata
2. Madarak Petőfi iskola 1. csapata
3. Gepárdok Szilágyi iskola 1. csapata
Az akadályverseny végeztét közös szalonna- és virsli
sütéssel valamint focimérkőzéssel fejezték be a gyermekek. Jövőre ismét találkozunk
- búcsúztak el egymástól és reméljük így is lesz.