2008. november 16-án ünnepélyes keretek között adták át a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen az 50 éve végzett gyógyszerészek számára az aranydiplomát. Köztük volt falunk gyógyszertárának vezetője Trúdika néni is, akinek szívből gratulálunk és ez alkalom kapcsán adott újságunknak egy rövid összegzést az idáig vezető útról.
Gyermekkorom óta mindig gyógyszerésznek készültem. 1958-ban kaptam diplomát az orvos egyetem gyógyszerész karán. Azóta dolgozom. Az ötven évből 32-t, Váchartyánban. Ezért is volt nagy örömömre, amikor tavaly a falu díszpolgára lettem.
Váchartyán előtt 12 évig dolgoztam Érdligeten egy tanpatikában mint vezető. Ez a hely egyben asszisztensképző is volt, itt vizsgáztak az asszisztensek. 6 évig pedig ún. pendliző, azaz helyettesítő vezetőgyógyszerészként dolgoztam Pest megye egész területén. Nagyon sok helyen voltam. Nagy tapasztalatra és emberismeretre tettem szert, amit nem lehet elfelejteni.
Köszönetet és hálát adok elsősorban az Istennek, hogy egészséget adott, mozgásképességet, szellemi frissességet, hogy 50 éve a pályán lehetek és megértem ezt a napot.
1975-ben neveztek ki pályázat útján a váchartyáni patika vezetőjévé. 1996-ban a gyógyszertárak magánkézbe kerültek, aminek a feltételei voltak a diploma, szakvizsga, különböző szakmai szervek véleménye, így kaptam meg az egészségügyi minisztertől a személyi jogot, Váchartyán és környező településeire. A 2007-es patikaliberalizáció sok mindent megváltoztatott. Egyet viszont soha nem tud megváltoztatni, éspedig azt, hogy ehhez a pályához szaktudás kell, amit csak az orvosegyetem gyógyszerésztudományi karán lehet megszerezni nappali tagozaton. Itt nincs esti tagozat, levelező, vagy heti 3 napos bejárást igénylő himi-humi diplomát adó lébecolás. Orvosegyetemet nem lehet munka mellett végezni. Öt év kemény tanulás nap mint nap, sok lemondás, szigorú vizsgák. Aki erre nem képes első évben kihullik. De ez a diploma sokat ér. Benne van az ötben, amit a világon bárhol elfogadnak, köszönhetően a magas színvonalú képzésnek. S az egyetem végeztével sem ér véget a tanulás, szakvizsgát kell szerezni, majd folyamatos továbbképzéseken kell részt venni. Örömünkre szolgál, hogy az országgyűlés december 12-én megszavazta, hogy a 2009-ben végzők már megkapják a doktori címet, ugyan úgy, mint az általános orvosok, vagy a fogorvosok, ill. visszamenőleg is megadják ezt a titulust. Régóta harcolt már ezért a szakma. Nagyon szép pálya rengeteg lehetőséggel külföldön és itthon egyaránt. Ezért is sajnálom, hogy itt töltött 32 évem alatt a három faluból a lányomon kívül senki sem lett gyógyszerész. Tanfolyamot végzett asszisztensnőről tudok de gyógyszerész senki se lett. Ezért csak ajánlani tudom minden jó képességű, tanulni szerető diáknak ezt a pályát.