Tudósítás Váchartyánból Ebben a tanévben is sokat készültünk a KI MIT TUD?-ra.Az alsósok többnyire osztályonként léptek fel egy-egy darabbal, de a nagyobbak egyénivel is próbálkoztak.Voltak tréfás, táncos, illetve pantomim előadások is. A szünet után az ötödikesek vásárt játszottak, majd a 6. osztályból Kozma Dóri Show-ját tekinthettük meg. Rengeteg zenés produkciót is meghallgathattunk. Játszottak csellón, furulyán, zongorán és Nagy Bianka (7. o.) énekelt Máté Pétertől.
Mi a hetedikből előadtuk a Szíves vendéglátás c. jelenetet, és Murphy-törvényeket mutattunk be kamaszokról. A három holló tréfás történeteket mesélt.
Szegedi Krisztina verse után (karácsonyi) kántálás következett a hetedikesek előadásában.
Mint minden évben, most is az 5. osztályosok tartották meg az iskolakarácsonyt.
Az énekkar először lépett színpadra.
Miután kihirdették az eredményeket és kiosztották a díjakat, az osztályok a termükbe vonultak, és ünnepélyes keretek közt megtartották az osztálykarácsonyt.
Antal Alexandra