Mácsai készülődés
Miközben otthon már tepsibe kerültek a mákos és diós bejglik, s az utolsó bevásárlások is jelzik az ünnep közeledtét, a Galgamácsai Szent Kereszt templom csendjét gyermekzsivaj oszlatta szét. Megszokhattuk már, hogy időnként rendhagyó események helyszínéül szolgál a gyönyörű templombelső. Adventi időszak lévén, a község fiataljai kézműves foglalkozásra gyűltek össze. A templomgaléria által lehatárolt előtérben ténykedő gyerekek, felnőttek segítségével fogtak ünnepi alkalomhoz illő asztali dísz készítésébe. Hatalmas előkészületek következményeként, a munkaasztalt megtöltötték a legkülönfélébb zöld növények dekorációhoz ö sszegyűjtött darabjai, hogy agyafúrt ötletek gyümölcseként szorgos kezek elegáns díszeket fabrikáljanak belőlük. Az asztal másik oldalán gyertyák kerültek a kész koszorúk és az előkészített kelyhek közepébe. A templomhajó előterében Dr. Csiba Tibor esperes egy akusztikus gitár segítségével szolgáltatott az alkalomhoz illő zenei hangulatot. A foglalkozás házigazdája Takács István és felesége Eta néni volt. Jó hangulatú munka több kíséretül szegődött szülőt is arra biztatott, hogy megragadják az alkalmat, hogy az otthoni ünnepi asztal ne maradjon karácsonyi dísz nélkül.
| |