Mit is mondhatunk egy olyan könyvről, amely témájában
kísértetiesen hasonlít a Briget Jones naplójához, talán azt, hogy mégsem az.
Nyilván nagyon sok olyan huszon-harmincas lány van, akinek elég nagy problémát
okoz az, hogy nincsen komolyabb kapcsolata, nem látja a párkeresés végét.
Szeretne végre boldog házasságban élni, de persze azt sem mindegy, hogy kivel.
Vágyakoznak a nagy szerelemre, de valahogy vagy az idő, vagy a hely nem
alkalmas, hogy megtalálják.
…A nagy napon, a félévfordulón, várok valamilyen
Valentin-nappal összevont romantikus programra. Tele van a város lufikat,
virágokat és nagy ajándékcsomagokat cipelő férfiakkal. Az már biztos, hogy nem
utazunk el Párizsba vagy Velencébe, de még meglephet egy szekérderéknyi
virággal, elvégre régen találkoztunk. Végre este nyolckor felhív, hogy menjek
át hozzá. Átmegyek, bár rosszat sejtek, guberálócuccban tévét néz, és közben
szidja a műsort meg a médiát. Leülök mellé, szerencsére a ruháknak csak a kinézete
szörnyű, a szaguk normális.
– Fogalmam sem volt, mit vegyek neked, ezért vettem ezt – kezdi, és a kezembe
nyom egy ékszerdobozt. Mi lehet benne? Kinyitom, és egy klasszikus giccs, a
középen kettétörhető szív alakú medál néz vissza.
– Szeretnéd, hogy kettétörjük, és mindenki viseljen egy felet?
– Á, dehogy, tudod, hogy nem hordok ékszert, legyen a tied az egész.
Megkönnyebülök, bár így egészben sem áll szándékomban viselni. Viszonzásképpen
lemegyek a szemközti boltba, és veszek egy hatos csomag dobozos sört:
telitalálat, Pétert teljesen boldoggá teszem. Magára is hagyom kedves új
barátaival, és hazamegyek. Egész úton hazafelé próbálom meggyőzni magam, hogy a
térdremegős szerelem nem minden, és Péter legalább hagy elég szabadságot. Saját
magam beetetése nehéz feladat, főleg ezen a napon, amikor mindenki szerelmes, a
tévéműsor is. Végül abban maradok magammal, ha ló nincs… (részlet a könyvből)
Vajon meg kell alkudnunk, vagy ha mégis megtaláljuk a
párunkat, akkor lemondanunk a csodás esküvőről. Melyik a fontosabb. Nem árulom
el a végkifejletet, de nagyon sok szingli pánikba menekül a családalapítás
felé. Így volt ez Brigit Jonesnél is és így történik a való életben is. Sajnos
olyan világban élünk, ahol nincs időnk arra koncentrálni ami életünk nagy
részét meghatározza. A sok kapkodásban csak a harmincas éveikben jönnek rá a
lányok, hogy mégis a legfontosabb a család, persze akkor már sokkal kevesebb
lehetőségük van magányos legény leakasztani. Így aztán maradnak a kompromisszumok,
megalkuvások. Bűn ez? Semmiképp!
Erre a sajátos problémára világított rá Victoria Seffay
könyvével. Ajánlom mindenkinek, aki hasonló „cipőben jár”, vagy aki csak egy
szórakoztató olvasmányt szeretne olvasni.
Victoria Seffay: Útvonalterv az igaziig
