Rengeteg vendég érkezett a váchartyáni idősek napi
rendezvényre.
Az asztaloknál helyet foglaló ünnepelteket, elsőként az
általános iskolások köszöntötték.
A közönségnek oly nagyon tetszett a kezdet, hogy a két
kislány rövid zongorajátékát szinte összekötő láncszemként értelmezte a
következő attrakcióhoz.
A következő műsorrészben több táncból álló egyveleget
láthattunk az iskola ötödikes növendékeitől.
Juhász István polgármester köszöntője után a községben sikeresen
működő Vöröskereszt szervezet megajándékozta a jubiláló véradókat.
Az est egyik fénypontja volt Orsi és Zsuzsi műsora, amelyben
popslágerek és örökzöld melódiák váltották egy-mást. A két énekesnő rutinos
előadását őszinte örömmel fogadták, s még a rögtönzött trió formátumú
énekléshez is azonnal kaptak vendég fellépő társat a nézők soraiból.
Musical slágerek következtek ezután két fiatalember
közreműködésével, Orlik Hajnalka és Kristóf Dániel igen magasra állították fel
a mércét, ebben a nem könnyű műfajban.
Az est hátralévő részében egyre bensőségesebb hangulat vette
kezdetét, jubiláló házaspárok köszöntése után vacsorával és hangulatos
tánczenével kedveskedett az önkormányzat az ünnepelteknek.
Hazafelé tartva örömmel láttam, hogy Váchartyánban a
megfelelő helyre került a betlehemi életkép.
A csatornaépítés hozta kényszerűség, a méltó helyszínére
állítatta a rk. templom mellé. Igazán szépen sikerült, hiszen oda való, ott
érvényesül valójában.