„Az ember remekmű”- mondja a költői tehetséggel megáldott
dalíró. S valóban, minden korosztályban megtalálhatjuk a reá jellemző csodás
megnyilvánulásokat.
A rádi sportcsarnokban megrendezett idősek napi rendezvény
remek példa az egymásrautaltságra is. Három nemzedék adott műsort a nyugdíjas
korú vendégek tiszteletére.
Kosztyán Kálmán polgármester köszöntő szavai után
megkezdődött az ünnepi műsor. Szívmelengető dolog volt, ahogy a községi óvodába
járó gyerekek fontosságuk teljes tudatában a legjobb tudásuk szerint mutatták
be műsorukat az ünnepelteknek.
A versek, dalok és a mese, amit megtanultak, kedves
meglepetésnek bizonyult.
Elég volt a nézők arcára nézni, a mosolyok és csillogó
szemek sok mindent elárultak.
A legapróbbakat, férfias váltással a Faluért Egyesület
férfikórusa követte. Előadásukban magyar népdalokat hallottunk, melyek több
tájegységből összegyűjtött csokrot képezett. Az évek óta érlelődő ének-hangzás,
a rendezvényeken aratott sikerek mutatják, hogy van igény tevékenységükre.
Az általános iskola alsó tagozatos tanulói körtánccal
kezdték műsorukat. A tehetséges apró emberek táncait látva, nyilvánvaló, lassan
oda fejlődnek megfelelő irányítás mellett, hogy repertoárjuk, még szélesebb
teret kell kapjon. Páros táncuk mindenképpen e felé a tendencia felé mutat.
Táncaikat a közönség nagy lelkesedéssel fogadta.
Kosztyán Kálmán polgármester felajánlása: Orsi és Zsuzsi
nosztalgia műsora a hatvanas évek slágereitől az örökzöld operettekig szólt. A
nézőközönség hangulata egy pillanat alatt hozzáidomult az újabb műsorrészhez,
hamarosan együtt énekelt a két énekessel.
A Rezeda Nyugdíjasklub dalárdája következett ezek után. A
közel húszfős csoport most is kitett magáért, összeszokott csoportjuk hangja
messze szállt. Csinos egyen kosztümjeik, elegáns ünnepi hangulatot varázsoltak
elénk.
Hirtelen váltás történt a műsormenetben, amikor az
iskoláskorú rock and roll és twist táncosok - álruhában ugyan – táncos
kavalkádot varázsoltak elénk. Voltak olyan elvetemültek, hogy a gyanútlan nézők
közül maguk közé invitáltak többeket, és az egykor a kapitalizmus mételyének
bélyegzett táncra buzdították őket.
Szép hangú kórust hallhattunk a következőkben, a Faluért
Egyesület asszonyai a tőlük megszokott pontossággal adták elő a gyűjtésükből
származó hangulatos dalokat. Nem csoda tehát, ha más községekben is találkozunk
velük, a szerep-éseik híre hamar terjed.
A műsor befejezéséül kanász, illetve pásztortáncot
láthattunk a minden vidámságra kapható Rezeda Nyugdíjasklub asszonyainak
tolmácsolásában.
Az est hivatalos részét követően kiadós vacsora várta a
szereplőket és a vendégeket. A községi óvoda konyháján készült sült csirke
emlékére még most is szívesen emlékezem. A vacsorát követően beszélgető
csoportok alakultak az asztaloknál. A vacsora mellé többféle ital is került,
különösen a jófajta vörösbor ízlett a kóstolgató vendégeknek.
Mások lassan szedelőzködni kezdtek, a hamar beköszöntő kora
esti szürkületben hazafelé indultak. Az biztos, hogy elvitték a hírét a jól
sikerült Rádi idősek napi rendezvény eseményeinek.