A Kvassay Jenő Klub negyed évszázados jubileuma
A neves „vízügyes” szakember nevét viselő nyugdíjas klub 25 éve alakult, 1984-ben jegyezték be, alapítványi jogkörű intézményként.A kitűzött célt - idősek-nyugdíjasok szabadidejének kulturált eltöltése, összekötve hagyományőrzéssel – maradéktalanul teljesítik. Őrbottyán nagyközség ünnepein, rendezvényein, megemlékezésein testületileg megjelennek, az ott vállalt feladataikat lelkiismerettel elvégzik.Kapcsolatuk az önkormányzattal és más civil szervezetekkel is jó, együttműködésük a közösség szolgálatában zajlik.Nem véletlen, hogy a 2008-as évben Őrbottyán Önkormányzata magas elismerésben - az Őrbottyánért Emlékérem és gyűrű odaítélésében - részesítette a klubot.A tetszetősen felépített és funkciójának megfelelően kialakított klubházban gyűltek össze a tagok, hogy ezt a tartalmas - negyed évszázados – működést megünnepeljék. Gyanítani lehetett, hogy sokan eljönnek, s valóban, aki csak tehette megjelent a rendezvényen.
Nagy sütés-főzés előzte meg az ünneplést, remek illatok alapozták meg az összejövetelre érkezők hangulatát.
Vendégek is emelték az ünneplés fényét, Nagy Miklós a Veresi Kistérség Idősügyi Tanácsának elnöke Erdőkertesről érkezett feleségével, Edelman György Kisnémedi polgármestere és felesége a községükben működő faluvédő egyesület képviselőjeként érkezett, egy születésnapi tortával felfegyverkezve.
Béres István klub elnök köszöntötte a megjelenteket és bátorította őket, hogy helyezkedjenek kényelembe a tetszetősen megterített asztalok mentén. Nagy örömmel számolt be az eltelt években végzett munkát elismerő megtiszteltetésről, amely a helyi önkormányzat részéről augusztusban érte a kis közösséget. Méltatta az eltelt 25 évben a klubért munkálkodó és az azóta eltávozott tagokat.
A vendégek közül Edelman György köszöntötte a klub tagjait, s a KIFE üdvözletét is tolmácsolta. Nagy Miklós a szép kort megért emberek által létrehozott kistérségi „szövetség” nevében gratulált a születésnapját ünneplő klub vezetőségének és tagjainak.
A nap hivatalos részét három epizód zárta, elsőként Cinkota Árpádné, Reményik Sándor Örömtűz című versét szavalta el. A folytatásban Benedek Lászlóné mondott köszöntőt.
Méltán szeretik a klubtársak a klub himnuszát, amelyet a néhai Várhelyi László ír. Kollektívan énekelték el az egykori tagok emlékét idézve.
A megkapó perceket követően az ünneplés olyan stádiumba jutott, ahol már a pohárköszöntőké lett a főszerep, illő módon áldomást ittak az egybegyűltek a 25 éves klub múltja, jelene és jövője kapcsán.
Ízletes, választékos ebéd vette kezdetét, amely minden elismerést megérdemelt. Az ételek elkészítését maguk a klubtagok vállalták, természetesen a szervírozást is. Utólag is csak dicsérni lehet a konyhában serénykedőket, akik még az ünnepséget is munkával ünnepelték. Köszönet érte!
Az ajándékba kapott születésnapi fatörzs torta megszegését egy újabb köszöntő előzte meg.
A torta felszolgálását követően a sütemények áradata sem akart megszűnni, miközben a társaság jó hangulatban folytatta a beszélgetést.
A fantasztikus ebéddel megalapozott kora délutánt a klub tagja Varga Judit énekesnő nótái, dalai tették még hangulatosabbá.
Miközben a mosolygó háziasszonyok, csak hordták a sütiket, a vállalkozóbb kedvű párok táncra keltek, az igazán dallamos muzsika hangjaira.
Mivel a tagok összejöveteleik alkalmával ünneplik az éppen aktuális évfordulókat is, így három születésnapi köszöntő is elhangzott jelen alkalommal: Nagy Jánosné, Győri Józsefné és Tóth Istvánné kedvéért. Az összejövetel további részében vidám beszélgetéssel, tánccal múlatták az időt a hangulatos kísérőzene dallamai mellett.
M.L.
Békés Istvánt megkérdeztük: hogyan lehet támogatni a szervezetet?Gyűjtenek-e 1%-ot? Megköszönnek minden támogatást, igen. Adószám18668346-1-13