Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba' hó
Borítja házi telkemet?
Márton-nap
Márton napja zárta le az áprilisban, Szent György napján induló gazdasági munkákat, ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat.
Márton-napot mind a népi kultúra, mind a keresztény kalendárium jeles napként tartotta számon. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a félszilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e.
Ilyenkor a pásztorok – kezükben vesszővel – végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat.
Az ünnep az őszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat és bálokat rendeztek, ilyenkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat, az úgynevezett mártonludakat. A közhiedelem úgy tartotta, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”. Az elfogyasztott szárnyasok csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont havas telet, míg a barna és rövid csont enyhe telet jelentett.
A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet!
1914 november 15-én szentelték fel Püspökszilágyon a falu központjában álló neogótikus templomot, amely Bánhegyi Géza királyi mérnök tervei alapján készült. Mivel ez az időpont a Márton naphoz állt legközelebb, ezért a templomot Szent Márton püspök tiszteletére szentelték.
Bár az időjárás általában nem szokott kedvezni a püspökszilágyi búcsúba érkezőknek, mégis a falu hű maradt kedves szentjéhez. Mint azt az idei vendéglelkipásztor, a község régebbi katolikus plébánosa Talapka István atya mondta az ünnepi Szent Misén: Mindenkinek mindig, még mai van mit tanulni Szent Márton cselekedeteiből. Egyszerűséget, önfeláldozást, az emberek szeretetét, hiszen mi mindannyian azért vagyunk a földön, hogy egymást segítsük. Általában a búcsúkon hagyomány, hogy ilyenkor a faluból elszakadt családtagok is hazatérnek, hogy az ünnepi ebédet együtt költsék el. Béla Vince plébános a mise végével arra figyelmeztette híveit, hogy ezek a közös családi összejövetelek jelentik a társadalmunk alappilléreit, ezért fontos, hogy megőrizzük őket.
A Szent Mise végeztével a hívek a szokásos útvonalon járták a körmenetet, ahol látszódott, hogy valóban a falu apraja-nagyja eljött, hogy együtt ünnepeljék meg a falu védőszentjének napját.