A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály
Életvédelmi Alosztálya emberölés miatt folytat eljárást ismeretlen tettes
ellen.
Balogh Erika volt
balassagyarmati lakos 2007. szeptember 15-én eddig ismeretlen körülmények
között kiesett a miskolci Tiszai pályaudvarról 09:30 óra körüli időben induló,
Budapest, Keleti pályaudvar felé tartó 527-es számú vonat utolsó előtti
kocsijából a Hatvan és Gödöllő közötti
pályaszakaszon, Galgahévíz és Hévízgyörk között.
A sértett az
elszenvedett sérülésekbe a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség kéri
azon állampolgárok segítségét, akik a fenti napon a kérdéses vonaton utaztak,
látták a fiatal lányt, utazásával, vonatból való kiesésével kapcsolatban
érdemleges információval szolgálnak. Különösen keressük azt a középkorú férfit,
aki a kérdéses vonatról az aszódi állomáson szállt le fehér ruhában, illetve
azt a két utast, akikkel Balogh Erika az utolsó előtti kocsi egyik kupéjában
utazott, és az ablak mellett egymással szemben foglaltak helyet.
Aki az üggyel kapcsolatban érdemi
információ rendelkezik, kérjük, hogy értesítse a Pest Megyei
Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztályát (Budapest, XIII.
Teve utca 4-6. telefon: 06-1-443-5800-es ), vagy hívja az ingyenesen hívható
107-es, illetve a 112-es számokat.
|