Az Európai Unió Himnusza és Magyarország nemzeti Himnusza elhangzása után Kisnémedi polgármestere, Edelman György köszöntötte a felépült egészségügyi komplexum átadására összegyűlteket, az ötletadásban, tervezésben, megvalósításban segédkezőket. Beszélt arról is, hogy minden szinten, több irányból is támogatták az elképzeléseket, melyek íme, megvalósultak.Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter örömét fejezte ki, hogy ismét felépült
egy egészségügyi intézmény, amely a két szomszédos község, s az itt lakók egészségét lesz hivatva szolgálni. A hamarosan megérkező berendezések jóvoltából a környék legjobban ellátott rendelője, gyógyszertára lesz.
Harrach Péter országgyűlési képviselő, a parlament alelnöke beszédében elmondta, mennyire örül, hogy ismét itt lehet. Hozzátette, hogy, ha a térségben valamit átadnak, fejlesztenek, az Kisnémedin történik, hiszen az autója már erre kanyarodik. Térségünk országgyűlési képviselőjére jellemző, hogy ezeken az eseményeken megjelenik, közvetlen módon intézi szavait hallgatóságához.
Röviddel ezután meghallgathatta a vendégsereg Erkel Ferenc: Bánk Bán operájából Bánk hazafias nagyáriáját.
A „Hazám, hazám” című dalt mindenki nagy tetszéssel fogadta.
Kárpáti Zsuzsa az EKI (Egész-ségügyi Készletgazdálkodási Intézet) főigazgatója visszaemlékezéssel kezdte beszédét. Elmondta, hogy amikor a jelen lévő polgármester úr az orvosi rendelő felújítását tervezgette, sikerült meggyőzni, hogy ne toldozzanak, hanem építsenek fel egy bővített épületkomplexumot, amely magában foglalhatna gyógyszertárat, orvosi rendelőt, labort és röntgent stb. Jó látni, hogy mindez mostanra megvalósult, ez nagyban növeli a két falu komfortérzetét. Szétnézve az ünneplőkön, azt is örömmel látja, hogy a politikai élet széles palettája képviseltetve van. Ez így helyes, hiszen nagy dolgokat, csak nemzeti összefogással lehet megvalósítani.
Merész Lajos szavalata következett ez után - Radnóti Miklós „Nem tudhatom” című versét, mondta el.
A „Honfoglalás” gyönyörűen szólt, tovább erősítve a magyarságtudatot, az összetartozás és összefogás szükséges voltát. A váchartyáni illetőségű Dézsi Orsolya előadása méltónak bizonyult a Kormorán együttes dalához.
Béla Vince rk. plébános atya, fontos egybeesésnek tartotta, hogy éppen a hónap első péntekének beteglátogatásáról jött. Párhuzamba állította e jeles nap „házhoz menetelét” az egészségház avatásához jövetelével.
Imára hívta fel a jelenlévőket, közös hittel érjék el, hogy a betegek enyhülésre és gyógyulásra leljenek általa.
A nemzetiszín szalag átvágását miniszter úr és a parlament alelnöke közösen végez-te el.
Az avatásra összegyűlt emberek őszinte kíváncsisággal járták végig az épület legapróbb helyiségeit is.
A „terepbejárás” után az önkormányzat a művelődési házban ebéden látta vendégül a megnyitón megjelenteket.
Madlen