Eddig a kiállításig kevesen tudtak róluk, illetve arról, hogy ő maguk az Őrbottyáni Képzőművészek Baráti Köre. Csoportosulásukat azzal a céllal hozták létre, hogy baráti kapcsolatukat erősítve, szűkebb hazájuk Őrbottyán is megismerhesse alkotásaikat. Terveik szerint ezt, további közös tárlatokkal és műveik köztéri elhelyezésével, közkincsé válásával szeretnék elérni.Alkotásaikból nyílt kiállítás Őrbottyánban…
Az őrbottyáni I. Művelődési Ház adott helyt a községben lakó, illetve gyökereiben ide kötődő művészek első közös kiállításának.
A megnyitón Cserepka András polgármester köszöntötte a kiállításra látogatókat. Örömét fejezte ki, hogy a település ismét gazdagodott, sőt további gyarapodásra enged következtetni a községben letelepedett képzőművészek elképzelése, a közösségnek készítendő alkotásaikat illetően. A művészetpártoló közönség nagy tetszéssel fogadta Breyer Zoltán színművész elődasásában Ancsel Éva versét a Hogyan kell harangot önteni, és Bartók Béla átiratát: A kilenc csodaszarvas című román kolindát.
Megnyitóbeszédében Horváth István erdőkertesi szobrászművész kihangsúlyozta, mennyire is fontosak a barátok a művészetben. Ösztönöznek, lelkesítenek, ihletet adnak – vitathatatlan támaszok. Valódi irányokat szabnak a közízlést formálva, esetleges vitáik is előre mutatnak.
A baráti kör hét alapító tagja: Antos Péter festőművész, Báron László festőművész, Mezősi Eszter üvegművész, Mizser Pál festőművész, Molnár Ferenc fotóművész, Schütz Zoltán szobrászművész és
Szabados István festőművész.
A kiállítást azzal a céllal rendezték meg, hogy a jövőben évente megrendezendő tárlatokkal maradandó értéket kapjon Őrbottyán. További lehetőséget látnak az ifjúságban, hiszen jelen kiállítók között is ott szerepelnek a gyerekrajzok készítői, a számukra kiírt pályázatra beküldött munkákkal. A képzőművészek meghirdetett pályázatát nagyon is komolyan vették a helyi óvodások és iskolások. Ezek nagyon ígéretes alkotások, s a számuk a másfél százat is meghaladja.
A művészek az összefogás remek példáját mutatták meg a kiállítás előkészítésével, berendezésével, melyet maguk szájíze szerint formáltak olyanná, amilyennek a megnyitón megjelent nagyszámú érdeklődő is láthatta.