Május 1-én ismét megrendezésre került a majális.Sok gyerek programmal, foci bajnoksággal délelőtt, délután pedig a családi vetélkedők következtek.Igen sokan érdeklődtek az íjászat iránt, mindenki kipróbálhatta ügyességét. Igaz, hogy a pálya még nem nyerte el végleges formáját, de a célnak egyelőre megfelelt.
A sport és szórakoztató centrum épületének alapjai már álltak, így ezen a területen volt a büfé és az asztalok. A büfét idén a szülői munkaközösség tagjai üzemeltették, azzal a nem titkolt céllal, hogy a bevételt felajánlják az iskolának és az óvodának. Reméljük sok, a gyerekek számára fontos és érdekes dologra fogják költeni.
Az időjárás is nagyon kedvező volt, igazi május, így sokan voltak a rendezvényen, sikeres, kellemes nap volt.
Képviselőtestületi ülés május 20-án volt, a szokásostól eltérő formában. Gyertyák adták a fényt a tárgyaló teremben, mert az egész hivatalban éppen folyt az elektromos vezetékek cseréje, a már életveszélyesnek mondható rendszert kellett kicserélni a tűzveszélyessége miatt. Másért is rendkívüli volt az ülés, beszámolót hallhattunk a gyermekjóléti szolgálat 2007. évi munkájáról, valamint az elvégzett gyermekvédelmi tevékenységről.
Fontos napirendi pont volt az intézményi társulás értékelése, a tovább fejlesztés irányai.
Meghívott előadó Csánki Sándor Iskolaigazgató Úr, Petőfi Sándor Általános Iskola, Vác. Igazgató Úr nagyon kedvezően nyilatkozott a Vácra járó szilágyi gyerekekről, szeretettel várja a következő évfolyamokat is. Igazán nagy segítség az iskola busz is, pontos, megbízható.
Igazgató Úr rendkívül megnyerő, határozott, okos, jó vezető és jó pedagógus benyomását keltette, igazolva láttuk, hogy helyes lépés volt a váci Petőfi iskolával intézményi társulást létre hozni.
Madaras Andrea a mi kis iskolánk vezetője is beszámolt az elmúlt tanév munkájáról, eredményeiről és természetesen a problémákról is.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy pedagógusaink megteszik azt, amire felesküdtek.
Bizonyíték, az országosan elvégzendő olvasás, szövegértés felmérésen a mi elsőosztályosaink 93,6%-os teljesítményt nyújtottak. /átlag/
Szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, a már olvasni szeretőknek és azoknak is, akik majd csak eztán szeretik meg a könyveket, a könyvtár, a Műv. Ház felső emeletén teljes gőzzel üzemel.
Nem kis munka árán, amiért köszönet a segítőknek is, a könyvek sorrendbe szedve, katalogizálva várják az olvasni vágyókat. Manapság nagyon drágák a könyvek, itt ingyen hozzá lehet jutni olvasni valóhoz, van mindenlféle műfaj van régi és új, külön olvasó terem a gyerekeknek, szerintem mindenki találhat az érdeklődésének megfelelő olvasmányt.
Végül, de nem utolsó sorban, ne feledjék JÚLIUS 12.-én Málnafesztivál. Sz-R L-né