Most, hogy vége lett a télnek, elolvadt a hó és a jég, kibújtak az első tavaszi virágok… és a szemétkupacok.
A tavaszi lomtalanítás áldásos tevékenységei miatt itt is ott is látszik, hogy mi minden az, amit mi emberek megvettünk, elhasználtunk, majd úgy ítéltük, hogy nincs rá szükségünk. No nem a ház körüli kiskeretekről, a lakások, a községek tisztaságáról van szó
Valószínűleg mindannyian nagyon megsértődnénk, ha valaki a kertünkbe letenne egy szemétkupacot, vagy a vasárnapi ebédlőasztalra valaki rozsdás bödönt, használt pelenkát, netán ócska akkumulátort tenne a tyúkhúsleves mellé.
Bezzeg az erdőkben, parkokban nem számít, hogy mivel terítünk meg az ott élőknek? Ma már ott tartunk, hogy nem tudunk egy jót kirándulni, csendesen az erdőkben sétálgatni, mert lépten-nyomon honfitársaink „lábnyomaira”, megunt holmijaira bukkanhatunk. Így persze nehéz azt is feltételeznünk, hogy megpillanthatjuk az ott élőket, az állatokat.
Nem igazán értem, hogy miért kell időt és fáradtságot pazarolni arra, hogy kicipeljük azt általunk megunt holmikat lakóterületünktől távol, hiszen ma már minden községben rendesen megszervezték a hulladékok eltakarítását és az évenkénti kétszeri lomtalanítást is.
Mondhatnám, hogy ne hagyjuk! Szervezzünk szemétszedési akciókat, de hál Istennek vannak még olyan emberek, akiknek bántja a szemét a szemét. Ők azok a civilek, aki minden évben többször is összeszedik a falujuk külterületén keletkező hulladékot. Mégis évről évre látom, hogy a közbülső időben hogyan halmozódik fel újra meg újra.
Vajon miért van az, hogy a tőlünk más kultúrkörnyezetben felnőtt emberek zsigerből nem szemetelnek. Fel sem merül egy osztrák, német, angol honpolgárban, hogy kihajoljon a kocsiból és kidobja a gyermeke által elhasznált pelenkát, vagy a gyorséttermi lánc papírcsomagját. Persze ők azok is, akik nem kérnek a boltban nejlon zacskót és nem dobálják el, ők azok, akik a háztartási hulladékot szelektíven gyűjtik, komposztálnak otthon, beviszik a veszélyes hulladéktelepre az akkumulátort, az elemet és a használt számítógépet.
Azt mondják, hogy ez nehéz, fáradtságos feladat? Ne higgyék, oda ahol eddig egy kukát helyeztek, most kettőt kell tenni, egyet a háztartási hulladéknak, egyet a papírnak. Komposztot fél óra alatt lehet bármelyik kertben összeütni, ahová a krumplihéjtól kezdve a zöldborsó száráig és az eddig elégetendőnek tartott gyümölcsfalevelekig (kivéve a diót) mindent be lehet rakni. Érdemes kipróbálni, mert az elkomposztált hulladékból, jó trágyát lehet nyerni a kiskert számára és olcsóbb mint a vásárolt.
Persze hiába magyarázzák mindenütt Magyarországon és Föld legtöbb országában, hogy ne szemeteljünk, ne pazaroljunk. Az ún. civilizált országok lakói már annyira elszakadtak a környezettől, hogy nem értik meg mi mindent kárt okoznak. Panaszkodunk a szélsőséges időjárási viszonyokra, de nem jut eszünkbe, hogy mindezt mi okoztuk. Mikor lefújja a fejünk felől a tetőt a szél, vagy amikor nem tudunk hová bújni a 40 fokos hőség elől, gondolunk e arra, hogy mennyi szemetet dobtunk el, mikor szálltunk ki utoljára a gépkocsinkból, mikor kapcsoltuk ki az elektromos berendezéseinket, mikor nem volt rá szükségünk?!
Társadalmunk arra tanítja gyermekeinket, hogy mindent meg kell szerezni, hogy hogyan abba most ne menjünk bele. Ám ez a sok megszerzett anyagi érték az évek során szemét lesz, amivel nem tudunk mit kezdeni. Nem az a legnagyobb szegénység, amikor nem tudjuk megadni elsős gyerekeinknek a mobiltelefont, szobájába a televízió készüléket, a mindennapi betevő chips és kóla adagját. Hanem az, mikor már nem ülünk le vele beszélgetni, nem olvasunk neki meséket és nem tanítjuk meg arra, hogy a szemetet hová dobja. Sajnos a mi jó példánk alapján felnőtt egy ilyen generáció, akik mindebben nem vettek részt és nem törődnek saját környezetükkel, csak saját maguk boldogulásával. Őket visszafordítanunk már nehéz lesz, ezért kellene minden jó szándékú embernek felemelnie szavát és viselkedésével példát mutatni a mérhetetlen pazarlás és környezetszennyezés ellen.