Adventi örömök Galgamácsán
Szent András napja bezárja a muzsikát, a vígságot. Az utána következő vasárnap már Ádvent I. vasárnapja, testileg-lelkileg készülünk a kis Jézus születésére, Karácsonyra.November 25-én délután, szép számú gyereksereg gyűlt össze a templomban, hogy közösen kössék meg az adventi koszorút családjuknak. Tibor atya gitárjátékával teremtett megfelelő hangulatot az alkalomhoz. Szintén jeles napon, szeplőtlen fogantatás napján (december 8.) érkezett a Mikulás, hogy az esti szentmise után szétossza ajándékait. Szabó László kántor úr vezetésével, közös énekléssel köszöntötték a gyerekek. Mindegyikünk markolhatott a Mikulás varázsdiójából, és az érintettek boldog megelégedéssel vihették haza csomagjaikat, amelybe idén egy kis virgács is került. A fenti ünnepeket, valamint a gyerekek karácsonyi ajándékait támogatta: Római Katolikus Egyházközség (Galgamácsa), Galgamácsa Ifjúságáért Alapítvány, Pesti József-Coop ABC (Galgamácsa) Takács István
| |