Mint már sokszor tudósítottunk a vácrátóti Baksza házaspár
ez év januárjától jótékonysági gyűjtést rendezett a moldva csángó Lészped falu
magyar gyermekeiért, hogy magyar nyelvű iskolájuk fennmaradjon.
A gyűjtés
eredményes lett, hiszen nyáron láthattuk a gyermekeket, sőt vendégül látta őket
Vácrátót község, a Baksza házaspár és mindenki, aki egy picit is segített e
nemes előadássorozatban.
Az élet nem áll meg és továbbra is szükség van arra, hogy a
gyermekek – hál Istennek egyre többen – megismerkedhessenek anyanyelvükkel és
népük szokásaival. Éppen ezért októbertől ismét aktivizálták magukat Bakszáék
és sorra járják a községeket műsort szerveznek és adományokat gyűjtenek. Mi
Sződligetre kísértük el őket.
A község iskolának tornatermében népes tömeg várta a műsort.
Legelső műsorszám a helyi óvodások műsora volt. A vidám gyermekcsapat népi
játékokat és tűztáncot mutatott be, amelyet a közönség nagy örömmel fogadott.
Utánuk következett a a Sződligeti Szupernagyik első produkciója, akik általuk
írt dalokat énekeltek, melyért vastaps volt a jutalmuk. Harmadikként
következtek a Pirinyó Pantomim Gyermekművészeti Csoport. Műsorukban a magyar
Honfoglalás eseményeit elevenítették fel, népi ruhákban és autentikus
mozdulatokkal.
Majd gyors váltással s ruhacserével eljátszották korunk
nemzedékeinek problémáit is. Nagy tetszéssel fogadták mindkét produkciót a
jelenlévők. Őket követte Echeff Magdolna énekesnő műsora, aki tíz éves
Franciaországbéli tartózkodása alatt tanult népdalokat és sanzonokat énekelt. A
műsor szervezője Baksza Zsuzsa Lakatos Demeter csángó költő versét adta elő,
majd Gelle Hunor fagott játékában gyönyörködhettünk. Az est zárószámaként ismét
a Sződligeti Szupernagyik léptek fel, akik fergeteges cigánytáncot adtak elő.
Már hagyomány ebben a műsorfolyamban, hogy mindig a csángó
Himnusz eléneklésével zárul. Reméljük, hogy az őszi-téli jótékonysági
sorozatban is tudunk segíteni Lészped falu magyarajkú gyermekeinek és ha
lehetőség nyílik rá ismét vendégül láthatjuk őket Magyarországon
Emma
|