Lezárult a Naszály-Galga TISZK szakmafejlesztésének első szakasza
Elkészültek a váci
székhelyű Naszály-Galga TISZK (Térségi Integrált Szakképző Központ) szakmai képzési
programjai a TISZK Központi Képzőhelye és a partneriskolák számára az
iskolarendszerű szakképzésre, a felnőttképzésre, és a pedagógus-továbbképzésre
vonatkozóan,. A Naszály-Galga TISZK-ben jövő évtől olyan korszerű ismereteket
sajátíthatnak el a diákok, amelyek a gazdasági igényekhez és a nemzetközi
technológiai követelményekhez egyaránt igazodnak. A Microsoft IT Akadémia
Programban is résztvevő TISZK tanulóit emellett a Sulinet Digitális
Tudásbázisához illeszkedő tananyagsegédletek, valamint pályaorientációs és
karrier-tanácsadás is várja 2008-ban.
A térségi integrált szakképző központok létrehozásával olyan
gazdasághoz közeli, a munkaerő-piaci igényeket rugalmasan követni tudó, újszerű
szakképzési szerkezet vált elérhetővé, amely színvonalában és hatékonyságában
jelentősen meghaladja a korábban külön-külön működő szakképző intézményekét. Az
Észak-Pest megyei régió tudásközpontjaként működni kívánó Naszály-Galga TISZK
szorosan együttműködve hét partnerintézményével olyan átfogó szakmai képzési
programcsomagot állított össze, amely keretein belül az iskolák a jövő évtől
korszerű ismereteket modern oktatási módszerekkel közvetíthetnek.
A szakmai képzési programokhoz kapcsolódóan elkészültek a
TISZK digitális tananyagsegédletei is, melyek a kor követelményeinek
megfelelően interaktív, gyakorlatorientált tananyagelemeket biztosítanak. Az
elektronikus oktatási rendszer célja, hogy a tanulók aktuális tudásukat önállóan
is folyamatosan mélyítsék és ellenőrizzék. A Naszály-Galga TISZK digitális
tananyagrendszere tartalmában és technológiájában szorosan illeszkedik a
Sulinet Digitális Tudásbázishoz.
A Naszály-Galga TISZK informatikai képzési profilját
erősítendő, 2007 októberétől tagja lett a Microsoft IT Akadémia Programnak. A
Hivatalos Microsoft Tananyagok előnyeit a TISZK a partneriskoláival közösen
kívánja kamatoztatni, első sorban a kapcsolódó szakmai képzéseknél, illetve
felnőttképzésben.
A Naszály-Galga TISZK-ről
A szakképzési intézmények területi integrációjának
eredményeként létrejött tizenhat TISZK egyike a váci székhelyű Naszály-Galga
TISZK. Célja, hogy az Észak-Pest megyei régió integrált tudásközpontjaként
működjön, a helyi munkaerő-piaci igényeknek megfelelő, magas színvonalú
szakképzést biztosítson. Ennek garanciái a hozzá tartozó oktatási intézmények,
illetve az általa működtetett szakmai bizottságok koncentrált tudása és
tapasztalata, valamint csúcstechnológiát megtestesítő, európai színvonalú
tanműhelyei.
További információk a TISZK folyamatosan megújuló weblapján
keresztül érhetők el, a http://www.tiszk.vac.hu webcímen.
|