Nincs még egy éve sem, hogy május elsején Simon András püspökszilágyi lakos az önkormányzat kérésére elvállalta, hogy a majális sportprogramjait színesíti íjászbemutatóval. A programnak akkora sikere lett, hogy az íjászkodni vágyók egész nyáron kijártak a focipályára gyakorolni.Így hát megérett a helyzet arra is, hogy megméressék magukat egymás közt. Szeptember 15-én kedélyes hangulatban, de roppant fegyelmezett körülmények között zajlott a verseny. A szervezők már a délelőtt folyamán várták a gyakorolni vágyókat, majd délben finom gulyáslevessel kínálták őket. Kora délután kezdődött a nagy megmérettetés. Igazán üdítő volt látni, hogy minden korosztály képviseltette magát a legkisebbektől a felnőttekig. A felnőttek és az ifjúság feladata az volt, hogy különböző távolságokból beletaláljanak minél pontosabban a céltábla közepébe. Külön feladat volt még a koronglövészet is. A nemes versengést 16 órakor félbeszakította …Nahóczki Péter Magyarország többszörös vadászíjász Európa-bajnoka bemutatója, aki először megismertette az érdeklődőkkel a különböző íjfajtákat, majd látványos parádét tartott, azok kezeléséből. E rövid intermezzo után a verseny tovább folytatódott, míg aztán a kora esti órákban eredményre jutottak az egymással versengő felek.
Szilágy 2007-évi íjászbajnoka: Rottenhoffer Balázs lett, aki kupát kapott
Ifjúsági bajnok:Durczi Mihály (15) galgamácsai lakos
Gyerek kategória győztesei: Szabó László (13), és Mandula Viktor (7)
Az ifjúsági és gyerek kategóriák győztesei 1-1 kassai íjat vihettek haza.
Igazán öröm volt látni, hogy a gyermekek és a elnőttek milyen hasznosan tudták eltölteni ezt a gyönyörű őszi napot.
Reméljük nem csak az íjászversenynek, hanem az íjászklubnak is egyre nagyobb, népesebb lesz a tábora, hiszen ez az ősi sport nem csak a szívünket melengeti meg, de komoly koncentrációt és fegyelmet is kíván művelőjétől. Ezért aztán mindenkit csak buzdítani tudok, hogy ha teheti jöjjön el vasárnap délelőttönként Szilágyra, a sportpályára, ahol gyönyörű környezetben a jó levegőn íjászkodhat.