A belvárosban jártam, - „ledőlt keresztek fekvő keresztek” mindig könny és szomorúság és a szenvedés a pusztítás,  és enyészet névjegyei.
BUDAPEST közepén Szűz Mária országának szívében különösen gyötrő a kép. Szürke aszfalt a Ferenciek terén ott, hol fölénk tornyosodik a két Klotild palota a város XX. – századának néma tanúi.
Öregasszony a földön az aszfalton előtte kereszt!
Előrehúzott fekete kendő fedi a lehajtott fejét nem látom az arcát – mire gondolhat?
   Nem kér. Nem nyújtja kérőn a kezét.
Előtte a feszület imádkozik? Vagy talán csak szégyenli magát. Ide jutott. Ide jutott az ország.
   Dolgozzon szinte hallom, mondják rá, lehet, hogy hibás, sok volt errefelé a bűn, de holvannak a bűnösök. Dolgozzon! Igaz, lehetne mondjuk, jól jövedelmező magánvállalata ha Ő is kapott volna mondjuk sok millió hitelt csak úgy a semmire! Lehetne alkalmazott egy masszázs  szalonba csak hát elmúlt 20 éves. Lehetne talán képviselő, ha eddig gyakorolta-volna a politikai mesterséget, biztos többrevihette-volna sok mindent nem tett, ide jutott!
     Lehajtott fejű néma koldus – koldusnak is rossz, szégyenli. Pedig mi mindent nem szégyellnek manapság egyesek! Talán éppen ezért üldögél itt ez az öreg néne némán! Csendben imádkozik. Értünk, sokunkért. ÁMEN.