Kerettörténet:
Dél-német városka, hercegi székhely. A hercegi kastély világhírű könyvtárában találták meg azt a térképet, amelyen első ízben nevezik az új földrészt America néven. Az USA szenátusi könyvtára nyolcvan évig kísérletezett megvásárlásával. A német állam saját nemzeti kincseként tartotta számon, csak a 90-es évek második felében egyezett bele, hogy a herceg eladja a térképet. A herceg álláspontja az volt, hogy az emberiség egyik legnagyobb kincse akkor ér valamit, ha nem egy könyvtár mélyén fekszik, s csak a beavatottak tanulmányozhatják, hanem közkincse az emberiségnek, amelyet bármikor megcsodálhat bárki.

Amerigo Vespucci leveleiben található egy részlet, ahol utal rá, hogy egy új földrészt fedezett fel. Jelentőségét felismerve a margóra lejegyezte, hogy akár America néven be is jegyezhetnék a felfedezését. Ezt onnan tudjuk, hogy Mathias Ringmann Universalis Cosmagrafia címen kiadta Amerigo Vespucci leveleit. Ezért tartják ezt, az írásművet Amerika anyakönyvi kivonatának.
A fiatal német térképész csoport, akik leírásai alapján megrajzolták a Föld térképét, rajta az új felfedezésekkel, 1507-ben America néven jegyezték a frissen felfedezett földrészt.
A térképészek az Amerigo női megfelelőjeként America néven, egy gyakorlatot követtek, hiszen az akkor ismert világ: Európa, Africa, Asia is mind nőnemű elnevezéssel bírt.
Bár történtek próbálkozások, hogy Colombus nevével jegyezzék az új földrészt, figyelmen kívül hagyva, hogy ő csupán szigeteknek hitte a földrészt, vagy legfeljebb Indiának gondolta.
Ám az említett térkép akkora hatással volt korára, hogy egyre inkább America néven nevezték, utóbb le sem lehetett vakarni róla. Martin Valdseemüller 12 táblán, fametszet formájában örökítette meg az akkor frissen megismert világot. Egyezer példány készült belőle, egy másolatról tudott a tudományos világ. A dél-német Wolfegg kastély könyvtárában Jozef Fischer atya talált hivatkozást egy katalógusban a térkép létezésére. Meg is találta, úgy maradhatott fenn, hogy az eredeti táblákat könyvként bőrbe kötötték.

Félálomban néztem a dokumentumfilmet, sajnos mire felkeltette az érdeklődésemet, a neveket már nem tudtam helyesen megjegyezni, álljon itt, ahogy visszaemlékszem rájuk.
Kár, hogy így nem hiteles, pedig nagyon tanulságos történet volt. S, mint a mesében: aki nem hiszi járjon utána.
Hiszen az is lehet, hogy csak álmodtam?