„A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki
nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek
régiói, melyekbe csak a zene világít be.” (1944)
Úgy esett, hogy a magyar zenei világ két nagy géniusza
egymás utáni évben született, így idén Kodály évfordulót ünnepel az egész
ország.
Váckisújfalu sem akart ebből kimaradni és mint a múlt évben,
idén is egy hónapon keresztül ismerkedhetnek a helyiek és az ide látogatók
Kodály Zoltán életével, s zenei munkásságával. Március 9-én, a nyitóelőadáson
Kodály Zoltán életpályáját mutatta be Szabó László zenepedagógus.
A jelenlévők megismerkedtek Kodály műveivel, úgy mint „Túrót
eszik a cigány, Hét könnnyű gyermekkar, Hat tréfás kánon, Vízkereszt,
Pünkösdölő, Gergely járás”, stb.
Az előadást és a beszélgetést közös daltanulás zárta a
népdalkör bevonásával.
A emlékhónap további Kodály nevéhez fűződő eseményei:
Március 13.: Kodály Zoltán műveinek megismerése a Füredi
Mihály Könyv-tárban: „Psalmus Hungaricus, Missa brevis”
Március 16-án: Kodály zenepedagógus munkásságának hatása a
világ zenei oktatásában (ea. a Közösségi klubban)
Március 20-án Kodály Zoltán művei: „Marosszéki táncok,
Galántai táncok, Mátrai képek” (könyvtár)
Március 24-én: Kodály művei élőben a Közösségi klubban
Március 30-án Vélemények, élmények, hozzászólások a
Közösségi klubban
Az előadások minden alkalommal
17.30 órai kezdettel zajlanak és minden érdeklődőt
szeretettel várnak a szer-vezők.
Ma.
|